Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Gyürki Katalin: Az Ördög és megjelenési formái Dosztojevszkij művészetében
egyszerre, egy időben keletkeztek - még vagy csak az egyik, vagy csak a másik típusú nőt ábrázolja, addig A félkegyelműtől kezdve, A Karamazov testvérekkel bezárólag már egy regényen belül mutatja be a nők kétféle arculatát. A Bűn és bűnhődés egyértelműen az isteni nő, A játékos pedig az ördögi nő megnyilvánulásának színtere. Az itt megjelenő isteni, illetve ördögi nők, mivel vagy csak isteniek, vagy csak ördögiek tudnak lenni, nem harcolhatnak egymással, kategóriájuknak csupán különféle lépcsőfokait mutatják meg. A Bűn és bűnhődésben Szonya az Önfeláldozás, az isteni nő, ennek következtében Avdotya Romanovna az önfeláldozásnak már csak egy alacsonyabb fokán állhat.* A játékosban pedig Polina Alekszandrovna az Ördög, és Made- moisella Blanche kisasszony nála az egy fokkal gyengébb ördögi erő képviselője. A félkegyelműtől kezdve azonban Dosztojevszkij teret engedett a kétféle nőtípus egy regényen belüli megjelenítésének és harcának. Ebben az összefüggésben fontosnak tartom, hogy ahogyan a cikkekben, regényekben bemutatott isteni nők önfeláldozásukért, jó cselekedetükért nem kérnek semmit, nem várnak elismerést, ugyanúgy az ördögi nőkbe negatív tulajdonságaikat beleplántáló Ördög is azt vallja Ivánnak, hogy „tisztára szolgálati kötelességből és társadalmi helyzetemnél fogva kénytelen voltam elfojtani magamban egy nemes felbuzdulást, és megmaradni a disznóságoknál. A jóval járó megbecsülést mind kisajátítja magának valaki, nekem meg csak a disznóság marad osztályrészemül. De én nem irigylem az ingyenélősködés tisztét, és nem vagyok becsvágyó.”15 Vagyis tagadásáért, „disznóságáért” ő sem vár semmiféle elismerést. így viszont - ha a fentebb kifejtettek értelmében - az Isten és az Ördög úgy harcolnak egymással, hogy közben egymás hasonmásaként is értelmezhetők, akkor azt kell látnunk, hogy az isteni és az ördögi nők is hasonmásként osztják meg harcukban egymás között negatív és pozitív tulajdonságaikat. Azonban fontos, hogy ezek a hasonmások Dosztojevszkijnél nem téveszthetők össze a Bűn és bűnhődés és A játékos női szereplőivel, azokkal, akik - mint láttuk - ugyanannak a kategóriának fokozati különbségei. A fokozati eltérést mutató nőkből ugyanis hiányzik a hasonmás-léthez szükséges negatív-pozitív dicho- tómia, ők vagy csak jók, vagy csak rosszak tudnak lenni, így nem egészíthetik ki egymással vetélkedve egymást. Hasonlítanak egymásra, de nem hasonmások. Ezzel szemben a valóban hasonmás nők önzetlenségükben hasonmások, hiszen egyformán nem várnak el jó, illetve rossz cselekedetükért semmit. Ilyen módon az önzetlenség két oldalát, negatív és pozitív pólusát képviselik. Ha azonban az Istenhez és az Ördöghöz hasonlóan hasonmások, akkor ebből az következik, hogy Dosztojevszkijnél nemcsak az Isten és az Ördög, és nemcsak az isteni és ördögi nő állhat egymással hasonmás-viszonyban, hanem az Isten az ördögi nővel, az Ördög pedig az isteni nővel - a köztük meglévő pozitív-negatív dichotómia miatt - szintén hasonmásoknak foghatók fel. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha valamilyen formában közelednek, illetve egy szintre kerülnek, vagyis akkor, ha az Isten és az Ördög antropomorfizálódik, az isteni és az ördögi nő pedig szakralizálódik. Ez az antropomorfizáció és szakralizáció pedig Dosztojevszkijnél ismét a férfiak lelkében játszódik le. Itt harcol egymással az antropomorfizált Isten 1055
