Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Gyürki Katalin: Az Ördög és megjelenési formái Dosztojevszkij művészetében
maga a világ Isten lenne. Isten azért van, mert van rossz. A rossz, a gonoszság pedig Dosztojevszkijnél a szabadság útján jelenik meg. Ezért Isten nemcsak azért van, mert van rossz, hanem azért is, mert van szabadság. Ezzel pedig elérkeztünk a szabadság kérdésköréhez, a szabadsághoz, amely - mint ahogyan arra már a bevezetőben utaltam - a szerzőnél a jó és rossz közötti választást jelenti. A szabadság ugyanis - hasonlóan a hithez - irracionális, és emiatt jót is, rosszat is létrehozhat. És mind Dosztojevszkijnél, mind pedig Schellingnél „az ember azon a csúcson áll, ahol a jó és a rossz felé vivő önmozgás forrása egyaránt megvan benne: a princípiumok összetartozása nem szükségszerű, hanem szabad. A választóvonalon áll: bármit választ, az az ő cselekedete lesz.”7 Dosztojevszkij tehát rábízza az emberre, hogy szabad úton haladjon annak az igazságnak az elfogadása felé, amely véglegesen szabaddá kell, hogy tegye őt. Ez az út azonban sötétségen, szakadékon, meghasonláson, tragédián keresztül vezet. A jó és a rossz közötti választás ilyen jellegű tragikus elvi útja pedig a gyakorlatban a regények lapjain bomlik ki Dosztojevszkij művészetében, amely gyakorlati útra a későbbiekben még visszatérek. A fent kifejtettek miatt válik jogosulttá és lehetségessé az is, hogy a földet nemcsak az Isten, hanem az Ördög is irányítja, hiszen a rosszban, vagyis „a szétszakadt egységben ugyanazok az elemek találhatók, mint az egységes egészben, a materiális mindkettőben ugyanaz (erről az oldalról nézve a rossz nem korlátozottabb, vagy rosszabb, mint a jó), ám a formális a kettőben teljesen különböző, ez a formális azonban éppen a lényegből vagy magából a pozitívból származik. Ezért a rosszban, csakúgy, mint a jóban, szükségképpen egy és ugyanaz a lényeg, ám a rosszban a jóval ellentett lényeg, amely az abban foglalt temperatúrát disztemperatúrává formálja”8, és ezáltal kritizálja mindazt a földi rendet és harmóniát, amelyet az Isten alkotott: „Te mindig csak a mostani földünkre gondolsz! Pedig hát lehet, hogy a mostani föld maga is billiószor megismétlődött már, elhalt, eljegesedett, megrepedezett, széthullt, alkotóelemeire bomlott, megint a nap, a napból megint föld - hisz ez a fejlődés talán már végtelen sokszor megismétlődött, és megint egy és ugyanazon formában az utolsó mozzanatig. Halálos unalom...!”9 - mondja az Ördög Ivánnak A Karamazov testvérekben, és ebből a földi élet nyugalmát ironizáló ördögi értekezésből is kiderül, hogy Dosztojevszkij szerint az Ördög létezésének alapja a viszály, az Ördög a harmóniát azért kritizálja, mert abban az esetben, ha a társadalomban nincsenek problémák, akkor létezésének még nyomait sem tudja felmutatni, és megszűnik minden esélye arra; hogy átvegye az Istentől az emberek életének irányítását. így azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a nemzedékek elkülönülésének, viszályának sokkal inkább elindítója, mint következménye az Ördög, elindítója annak érdekében, hogy a földi élet irányításába végre - több évszázados, az Isten által elnyomott, elhallgattatott léte után - beleszólhasson, és már puszta megjelenésével is felborítsa az általa unalmasnak érzett földi harmóniát. Hiszen, „miféle folyóirat az, amelyben nincs kritikai rovat?” - teszi fel a kérdést az Ördög Ivánnak, majd így folytatja: „Kritikai rovat nélkül csak ’hozsanna’ lesz. De az élethez kevés a hozsanna, az kell, hogy ez a hozsanna a kétségek kohóján menjen át, és így tovább, ilyenformán.”10 A „kétségek kohója” pedig azért is működhet, mert - mint arra korábban 1052
