Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Ćurković-Major Franciska: Újabb híd a Dráván
beszéd közül háromban talál Mamiiétól átvett példát csaknem szó szerinti fordításban. A fejezetek másik része Belostenec pálos rendi atyának az oltá- riszentségről szóló prédikációi a közép-európai barokk egyházi szónoklat kontextusában címmel a horvát Ivan Belostenec, a magyar Pázmány Péter, a bécsi Georg Scherer és a lengyel Piotr Skarga prédikációinak párhuzamaival foglalkozik és megállapítja: „beszédeiket egyaránt a tanítani (docere), gyönyörködtetni (delectare) és buzdítani (movere) szándék jellemzi”. Nem kevésbé fontosnak tartják a teológiai és világi műveltség, továbbá az anyanyelv jelen- tó'ségét. Mint ahogyan a barokk egyházi szónoklatok értékei által gazdagabbá vált egyes közép-európai népek nemzeti prózairodalma, úgy gazdagodott Belostenec prédikációi által a horvát irodalom is. A második fejezet A klasszicizmus és romantika kori irodalmi kapcsolatokról szól. Az első' Ktancic klasszicizmusa és az egyetemi nyomda Budán című dolgozatban Lőkös azt taglalja, hogy Matija Petar Katancicra budai tanulmányai során nemcsak tanárai és rendtársai hatottak, hanem a felvilágosodás magyar képviselőd is, és ez a hatás később, amikor a budai egyetemen mint az archeológia és numizmatika professzora működött, ugyancsak kimutatható. Ezt bizonyítják latin és horvát nyelvű időmértékes verselésben írt költeményei. Kétségkívül verselt magyar nyelven is. Ennek egyetlen fennmaradt bizonyítékát, az Erdődy János bán beiktatását köszöntő klasszikus verselésű alkaioszi strófákban írt Magyar Lant című versét a szerző teljes egészében közli. Mivel Katancic tudományos munkáit a budai egyetemi nyomdában nyomtatták, a könyvkiadás lehetőségét remélve írta meg éi'tekezését a horvát verselésről, amelyben a magyar példát szem előtt tartva a horvát nyelvű verselésben is az időmértékes verselés meghonosítását szorgalmazta. Annak ellenére, hogy ez a kísérlet nem vezethetett eredményre, jelentős mértékben hatott a XIX. századi horvát költészetre. A fejezet következő részében Lőkös Ivan Mazuranic magyar nyelvű költeményeivel foglalkozik. Ivan Mazuranic az illírizmus, a nemzeti öntudatra ébredés mozgalmának kiemelkedő képviselője. A szerző azzal a megállapítással kezdi, miszerint: „az ún. ’kétnyelvűség’ a történelmi Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek irodalmában nem helyi jelenség, hanem az irodalmi gyakorlat különleges megnyilvánulása”. Ezután Mazuranic fiumei majd szombathelyi iskoláztatása alapján figyelemmel kíséri annak költői fejlődését. Mazuranic magyar nyelvű költészetét elemezve Lőkös rámutat, hogy ez nem lehet eredményes csak az ún. ’iskolás klasszicizmus’ és a neoklasszicizmus megvilágításában. Szem előtt kell tartani a magyar felvilágosodás és klasszicizmus irodalmát is. Végül Mazuranic néhány versén Berzsenyi Dániel költeményeinek hatását nyomon követve izgalmas nyelvújítási kísérletet konstatál a horvát költőnél: a kikelet szó kroatizálását. Mindezzel további kutatások lehetőségére utal. Az Irodalmi kölcsönhatások és recepciók a XX. században című fejezet első tanulmánya a Szimbolizmus és szociális elkötelezettség Cankar, Matos és Ady Endre életművében rövid kitekintéssel kezdődik a század elejei közép-európai irodalmi viszonyokra. Ivan Cankar a szlovén, Anton Gustav Matos pedig a horvát irodalom jeles képviselője a századfordulón. Krleza Ady Endre, a magyar lírikus című esszéjéből idézve Lőkös azt állítja meg, hogy Krleza feltevései kiindulópontul szolgálhatnak e térség irodalmainak tanulmányozásá1005
