Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Koppány Zsolt: Ki sirat Tamkó Sirató helyett?
KOPPÁNY ZSOLT Ki sirat Tamkó Sirató helyett? Hol volt, hol nem volt, élt, talán ma is él egy - ember. Ha él. Kosztolányi írta. Hogy megváltozott a szemlélete. Mert mindig is a halál érdekelte, de amikor szeretett nagyapját meglátta holtan, akkor döbbent rá arra a hatalmas különbségre, mely élő és halott közt tátog. így van? Nincs olyan nagy különbség. Mert vannak holtak, akik még élnek. Akiket megaláztak és meg- szomorítottak. Akiket több évtizeden át nyomorított minden szó, nevetés, mutogatás, mások halála, az önmagával sohasem-kibékülés, sokéves fizikai terror, a margóról is lepöccintés, egyszóval a lárva-lét, a féreg-lét, Kafka bogara, Fegyencgyarmatja, Tonio Kroger nyughatatlan de mindig alul maradó tébolya a Hans Hansenekkel szemben, Dosztojevszkij egérlyuk-lakója, aki nappal is álmodik, akit még akkor sem vesznek észre, amikor a Nyevszkij Proszpekten nekimegy annak a szélesvállú tisztnek, hogy ő majd megmutatja. Nem mutatott ő meg semmit. ,.Éltem, s ebbe más is belehalt már.” így József Attila. A legmegnyomorítottabb. Még viccelni volt kedve! Persze. Az Óriások néha nevetni is tudnak hatalmas szenvedésükön. De mit tehet, aki nem óriás. Aki törpék közt is a legtörpébb, a frusztrált, a kirekesztett, az örök vesztes, bizony egyedül ő, a teremtésben. Nem tudhatjuk hát, hogy ebben a mesében él-e ez az ember. Vagy Szép Ernővel szólva „életet játszik”. Inkább az utóbbi. Szobája tele igazi holtakkal. Szétszórva fekszenek, ha lép, arcokba tapos, óvatos is, mert az arcok így is torzak, a bűz förtelmes, pedig csak virtuális az egész, de ennek az embernek már annyi a halottja, hogy derékig ér. 1976-ban került oda. Akkor még lehetett egyik munkahelyről a másikra vándorolni, akkor még túltengtek a hasonlók, akik nem nagyon szerették a munkát még nézni sem nemhogy csinálni, meghagyták azt a rajongóknak, akik azt nem tudták, hogyan igyekezzenek vissza éves rendes szabadságukról, hogy megint burcsázhassanak, fillérekért görnyedjenek munkapadok, eladói pultok mögött. Ő szívesen átadta volna helyét. De abban az időben a munka nemcsak jog volt, hanem kötelesség is. Közveszélyes munkakerülésért az ember könnyen a bíróság előtt találhatta magát. Mily nagy nevetség! Pedig így volt. Úgyhogy kellett valami alibi. Hogy bizony dolgozom én elvtársak, rendesen, napi nyolc órában húzom az igát mint a megveszekedett barmok, nem lesz semmi baj. Csakhogy a barom bírja. Akkor meg? Legyen a hely olyan, ahol az ín nem szakad, munkaidő nem a hajnali kelést igényli és mégis. Valami emberi. Emberhez közeli, nietzschei értelemben emberibb emberi, ami már nincs is, de hátha. És volt egy ilyen zúg. Akkor úgy hívták s nemcsak jasszok, hogy felszab. így. Felszabadulás tér. Sose volt az. Mindegy. így kellett 914
