Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Kiss István: Becsvágy-Szenvedés-Öröm a sportban
érv lehet amellett, hogy az Iliász és az Odüsszeia jóval korábban keletkezett. Az egyidejűséget azonban elsősorban a versenyzés célját értelmező' felfogásbeli különbség zárja ki. A Patroklosz tiszteletére rendezett versenyek programja ugyan szinte azonos a későbbi olümpiai játékok programjával - csak a lándzsavívás és a nyíllövészet maradt el belőle - a díjazás módja azonban teljesen más volt. A vagyont érő díjakért folyó verseny ugyanis csak akkor volt lehetséges, amikor még könnyen szerzett hadizsákmány képezte a díjazás alapját. Innen az olimpiai olajlombkoszorúig több évszázadon át tartó tudatváltozás kellett, hogy végbemenjen. A fordított folyamat az első újkori olimpai tiszta amatőr versenyeitől a mostani amatőr-profi vegyes rendszerig is közel száz évig tartott. Az olümpiai játékok a kezdetben csak helyileg jelentős kultikus játékokból fejlődtek ki fokozatosan az Ókor legállandóbb intézményrendszerévé, i. e. 776-tól, isz. 393-ig. Az olimpiai gondolat szívós életrevalóságát bizonyítja az a tény, hogy ma is az 1896-ban felújított és ugyancsak négy évenként megrendezett újkori olimpiai játékok tekinthetők a legrangosabb nemzetközi sport- eseménynek. A sportolók egyéni megítélése szerint is az olimpiai bajnoki érem csillogása mellett elhomályosul minden más - világ- vagy kontinens bajnokság- érmének fénye. Coubertain báró idealista lélekre valló mondását, hogy „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel”, hamar elfelejtették. Az antik görögök életében és mitologikus gondolkodásában fontos szerepe volt az istenségeknek, de kézzelfoghatóbb ösztönzést jelentett számukra az „agón” fogalma. Ez a „verseny” jelentésű szó fejezte ki azt a belső hajtóerőt, ami versengésre, győzelemre és hírnév elérésére sarkallta a görögöket. Az a becsvágyuk, hogy győzzenek az olümpiai játékokon és az olajlombkoszorún kívül joguk legyen saját szobrukat felállítani, képessé tette őket arra, hogy vállalják a versenyekre való felkészülés kínkeserves munkáját, amit Phi- losztratosz „tetrasz”-nak nevezett a heti négy kemény edzés után, továbbá az esküvel fogadott mértékletes, aszketikus életvitelt. A kitűnni akarás becsvágyát ébresztette fel a háborúba induló fiákban az atyák tanácsa már a heroikus korban: „mindig légy a legbátrabb és a legjobb; tégy mindent jobban, mint mások, mindig az első sorban harcolj!” Ez a mondás kedvenc sírfelirattá is vált. A hírnévre sóvárgó becsvágy azonban megdöbbentő anomáliát is képes volt előidézni. A homéroszi heroikus kor utáni néhány csendesebb évszázadban egyes poliszok bámulatos fejlődést értek el. Kis-Azsia főleg iónok által lakott nyugati partján a kikötővárosok hajózás és tengeri kereskedelem révén- akkori mérték szerint - világvárosokká fejlődtek. Közülük Epheszosz olyan gazdaggá vált, hogy képes volt felépíttetni az ókori világ hét csodájának egyikét: az Artemisziont. A gigantikus méretű 55x115 méter alapterületű templomot két sorban 127 darab 19 méter magas, egyetlen márványtömbből faragott, ión fejezetes oszlop vette körül. (6) Ezt a világcsodát egy megbillent lelkiegyen- súlyú epheszoszi polisz-polgár, Hérosztrátosz felgyújtotta, hogy e tettével örök hírnevet szerezzen magának. Azóta nevezik „hérosztrátoszi tett”-nek a közösség érdeke ellen, beteges feltűnési vágyból, hiúságból elkövetett deviáns cselekményeket. A tettes cselekedetének pszichológiai diagnózisa: szociopátiás érzelmi zavar. (7) Ez olyan személyiségzavar, amit a közösség iránti szociális kötelességek figyelmen kívül hagyása, mások iránti érzések hiánya, mérték908
