Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
Újvidék, 1999. 05. 25. A HÁBORÚ 63. NAPJA Tegnap este sétáltunk a barátommal. Napközben többször is hívott, hogy látogassak el hozzá, de én csak estefelé jutottam el. Miért volt ez az apró félreértés? Azért, mert bár eléggé közel lakunk egymáshoz, különböző időben veszik el tőlünk az áramot. Viszont miután megtettük a kört a környéken, azt állapítottuk meg, hogy valódi kiváltságos arisztokratáknak számíthatunk, hiszen a környéken valójában egyedül nekünk volt áramunk. Méghozzá egész nap, ami manapság itt nagy szó! Márpedig épp most beszéltem a temerini nagymamámmal, aki azt panaszolta, hogy bizony neki már 48 órája nincsen árama. Talán mondanom se kell, a mélyhűtője alatt óriási tócsa van. A barátom pedig ilyeneket mond:- Tudod, én szerintem ez nyolc napon belül be fog fejeződni!- De hiszen két hónappal ezelőtt ugyanezt mondtad! - mondtam.- Igen. De most, ezúttal valóban komolyan gondolom. Én nem szoktam prognózisokba bocsátkozni, de most ezt tudom. Mert most már napi 1000 bombát ledobnak naponta. Már elérték a várt pszichológiai hatást, egyes városokban már lázadnak a hadseregben, hogy nem akarnak meghalni...- Bár neked lenne igazad. De én teneked erre csak azt tudom mondani, hogy én bizony az eddigiekből csak azt a következtetést tudtam levonni, hogy senki semmit nem tud. - mondtam. Senki semmit nem tud. Mindannyian nézzük, hallgatjuk a híreket... Persze az ember informálódhat őskorszaki módon is, mesebeszédből, mert ha egyszer a népmesék tudnak szájhagyomány által terjedni, akkor a háborús hírek miért ne tudnának?! Ilyen, szájhagyomány által terjesztett módon azért eléggé megdöbbentő hírek jutnak az emberhez. A barátom egyik ismerőse nemrég jött haza a koszovói frontról, és azt mesélte, hogy a Neoplanta, újvidéki húsfeldolgozó gyár hűtőkocsijai lent állomásoznak valahol Koszovóban, tele vannak a jugoszláv hadsereg katonáival, viszont a hullákat nem merik felhozni a Vajdaságba, mert akkor fellázadnának a katonák hozzátartozói... Állítólag naponta 50-300 katona esik el az ottani harcokban. Újvidék, 1999. 05. 26. A HÁBORÚ 64. NAPJA Van nekünk a Duna partján egy műanyag csónakunk. Valamikor ez a gliszer nagy dolognak számított, Ford műszerfal van beleépítve rádióval, sokmillió műszerrel, óriási motor hajtotta, vízisízni is lehetett vele... Régen, azokban a szép, gondtalan időkben sokat csónakáztunk vele, több éven keresztül lehúztuk a tengerre is (Hvár szigetére), de már néhány éve csak mutatóba helyezzük Je a vízre, általában csak ott áll a víz partján, a nautikus klubban, letakarva, haszontalanul, és váija, hogy valaki (gazdagabb) megvegye. Aztán tegnap reggel azt hallottuk, hogy az éjszaka folyamán épp ennek a nautikus klubnak a udvarába vágódott be egy NATO bomba. Végigfutott a hátunkon a hideg, amikor hallottuk a hírt, és édesapámnak ma reggel az volt az első dolga, hogy kimenjen a Dunára felmérni a helyzetet. Reggel még a rendőrség nem engedte oda, végig kellett izgulnunk a napot, aztán estére kiderült, a mi csónakunk, hála Istennek, valahogy mégis megúszta. De kevés hiányzott, hogy ne így legyen. A bomba a klub (1000 négyzetméteres) 844
