Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
nyeret venni az üzletekben. Néhol 50 méteres sorok kígyóztak az üzletek eló'tt... De hiába, mert kenyeret nem lehet sütni áram nélkül. És mennyi mindent még nem lehet csinálni! Újságot nyomtatni, telefonálni, számítógépezni, tévét nézni, a sörgyárak is leállnak. A sor szinte végtelen. És az utolsó pillanatban mégis megjött. Mit gondoljon az ember? A HETEDIK HÉT ESEMÉNYEI: Újvidék, 1999. 05. 06. A HÁBORÚ 44. NAPJA Ma megint egy hülye napom volt. Szinte egy percig se voltam nyugodt. Ahogy felébredtem, odaültem a számítógépem elé, rá szerettem volna kapcsolódni az Internetre, amikor kiderült, hogy a telefonvonalak nem működnek. Áram volt, viszont a telefon semmi életjelet nem mutatott. Elkezdtem valamit írni, de akkor elvették az áramot.- No, nem baj, majd most kihasználom az alkalmat, megborotválkozom! - gondoltam. Örültem neki, hogy volt víz, viszont olyan sötét volt lámpa nélkül a fürdőszoba, hogy tükör nélkül borotválkoztam, és így meglehetősen foltosra sikeredett a munkám eredménye. - No, nem baj! Senki se fog megszólni! Hiszen nem is megyek sehova! - vigasztalódtam. - De nem hanyagolgathatja el magát az ember, még ha börtönben is van! - gondoltam később, és ahogy dél körül megjött az áram, azonnal el is indultam hajat mosni. Viszont szomorúan tapasztaltam, hogy meg tudtam volna ugyan szárítani a hajam, viszont most vízhiány volt. És így körbe, körbe. A nap folyamán nem volt egyetlen olyan alkalom se, hogy minden összetevő meglegyen, figyelem!, egy közönséges hajmosáshoz! Hasonló dolgokat lehetett hallani másoktól is. Az egyik piaci elárusító pl. annak örült, hogy két nap után végre sikerült jól megfejni a szegény teheneket, mert amikor nem volt áram nem győztek fejni, amiből kifolyólag a tehenek szenvedtek, sőt lehet, hogy el is pusztulhattak volna. Egy városi embernek, amilyen én vagyok, ez lehet, hogy egy kicsit muris is, viszont máshol ez valódi, óriási probléma! Aztán valahogy dél körül eszembe jutott, hogy most már Magyarországon kellett volna hogy legyünk, de még mindig itthon szívom ezt a romlott, fülledt levegőt. Pedig annyira szükségem lenne már egy kicsit teleszívni a tüdőmet egy kis békével, szabadsággal! Most szinte semmi másra nincsen szükségem, csak egy kis nyugalomra! Márpedig azért nem mentünk Magyarországra, mert C. iskolájában, ahol iskolapszichológus, kísérletet tettek egy kis tanítás bevezetésére, mi pedig úgy látjuk, hogy azért nem hagyhatunk itt mindent, csapot, papot csak úgy... A minisztériumi rendelet úgy hangzik, hogy az eddigi jegyek alapján le kell zárni az osztályzatokat, majd ha valaki a diákok közül elégedetlen az eredménnyel, kérnie kell, hogy javíthasson az osztályzatán. Ez után a tanár telefonon kell, hogy személyesen behívja a tanulót az iskolába, hogy feleltesse, mert a rendelet szerint egyszerre egyik iskola épületében sem tartózkodhat több, mint húsz ember. Ezen kívül az iskolákban esetleg lehet szervezni valamilyen kisebb tananyagpótló aktivitásokat, de szinte kizárólag csak önkéntes alapon. Az márpedig szintén nyilvánvaló, hogy egyhamar nem kerül835
