Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Kuthi Áron: Nyolcszor idő, négyszer tér: egy ember koordinátái
A dél a középpont, a megállás. A délután a gyümölcsöző megpihenésé, és az este a vég, az elmúlás, a hanyatlás ideje. A hosszú éjjel pedig az álomvilágnak, a fantáziának nyit birodalmat. Hadd legyen szabad itt hivatkozni Richard Strauss Alpesi szimfóniájára.. A zenei hasonlat a regény sűrű zenei utalásai okán természetes módon beépülhet a gondolatsorba, mivel a főszereplő sokszor vitatkozik Kőniggel zeneszerzőkről, kompozíciós és interpretációs problémákról. Strauss a szimfóniát a hegyvidék napi eseményeiről, és a természeti jelenségekről írta, huszonhat tételét a napszakok rendezik sorba. A tételekből természetesen számos gondolatfolyam indulhat, így bővül az asszociációk száma. Péterfy Gergely is hasonló módon tágítja a teret és az időt: témáinak címet ad, és a kibontásban számos variációt tükröztet a befogadás horizontjára. A cím által szabott rugalmas kereteken átbukik az emlékezés folyama, de nem sérti a regény egészének kompozícióját. Ezt a szerkesztettségbeli egyensúlyt még az sem veszélyezteti, hogy helyenként saját közvetlen jelentésükön túlmutató jelenetek kapnak helyet az epizódok sorában. Ilyen elgondolkodtató, szimbólumnak is tekinthető rész König eszeveszett csúszkálása a befagyott Dunán, ahol félelmetes valamire, egy kavargó örvényre talál, ami fölött nem fagyott be ajég. Ugyanilyen szép és lírai a jóságos, birkózótermetű kocsmatöltelék, Maha Gyula esti fürdése a Dunában, akinek példájára az elbeszélő is megmártózik csendesen. A regény egyik jelentős értéke a sajátos szöveghasználatban rejlik. A szöveget elnyújtott mondatok, hosszú felsorolások fűszerezik. Hajnóczy Péter Keringő című, közel hetven oldalas írása kísérletezett - többek közt - 1970 táján a nyelvezet ilyen módon való szétfeszítésével. Története hideg hangú krónika, jegyzőkönyvszerű tudósítás egy férfi reggeli agonizálásáról. A műből öt oldalt elolvasva az ember kétségbeesett lapozásba kezd, hogy valóban egy mondat-e az egész, aztán végleg belezavarodva a történet vonalvezetésébe, itt-ott beleolvas, majd megkeresi a novella végét. Péterfy ennek a reakciónak szelídített változatát válthatja ki a türelmetlenebb olvasóból, amikor az ötödik fejezet, a Dél (Appendixében érzékletes beszámolóba kezd ételkészítési szokásairól, amely legalábbis a hasnyálmirigyek ellen elkövetett nyílt provokáció alapos gyanúját vonja maga után. A dőlt betűvel szedett szavak végigkísérik az egész regényt. Értékes támpontjai az ábrázolt helyzeteknek, mert ezek a szavak közvetlenül a múltnak arról a pontjáról jelentkeznek, ahol és amikor ezek a szavak használatba léptek. A blinkerezés a Duna-parti ernyedt horgászdélutánokról vall, a befalcol a katonamúltból mentett, a halál szarkasztikusra sikeredett kifejezése, a dere- torizált modalitást demonstráló karakter pedig a bölcsész körök lilagőzös eszmefuttatásait van hivatva idézni, nem minden irónia nélkül. Péterfy Gergely második kötetében levetkőzte a Félelem az egértől című novelláskötetének stílusbizonytalanságait, mesélője bátran lép a történetbe egyes szám első személyben, biztos kézzel helyezi el egyéni jelzőit a mondatban. Bizonyos távlatból szemléli már a gimnazista és az egyetemista éveket, és ez a szöveg hasznára vált, mert mentes a friss élmény táplálta túlzásoktól, így humorral tud beszámolni a tinédzser alkohollal kapcsolatos első élményéről is: „(...) az első komoly italt Kreisz Tomi töltötte belém, aki egy bágyadt nyárdélutánon végignézett rajtam vizenyős, szúróskék, ravasz szemeivel, és nyilván 87
