Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Borisz Hrisztov: Grafika; A test; Zárt levél (versek)
BORISZ HRISZTOV Grafika A bús ablak szemében egy özvegyasszony haladt át, hazulról, mint ódon versből futott, magára hagyták. Megremegett a levegő, és remegett a válla a tomboló napfény alatt, hol ropogott ruhája. Vezetőjét elveszítve, böszme szarvastehénke tolakodott bánatával és hajával a térbe. És oly szép volt halk járása, olyan üde volt, friss, lágy, az öregek mélyre szúrták a sok csillagos bicskát... A nap alatt, egyre, különös szendergés kísértett, így ért a sarokig... Azon túl árnyék feketéllett. A test Régen lefeküdt és már álmodik a szellem, de testem, éjszaka, utcáidon csatangol, s mint valami rabló kuvik, hiába zeng fel, nem hallja meg a kakasok trombitáit a dombról. Megy a hajnal felé, a sötét lyukakba kukucskál, megbotlik az árnyékokban - falak horzsolják, falak. Az eső meg bolondultan szalad össze folyóvá az arc felé, s nem éri el, hogy lemosná a sarat. A száj, mi hallgatott sok éven át, nyelvét kiölti - hadd lélegezzenek a fogak, a lelkecske-tartók. S hallom, hogyan ordít, csobog rajta, özönlik a bornak tengere, amit ez ideig fölhajtott... A sarkamban ver a vér, és a körmökig leszállva újból felszökken, mintha egy iJjú majmocska lenne. A pici seb pedig, rózsaszín lángocskát lobbantva, bevilágítja láthatatlan dzsungelét a testnek.
