Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Juhász Péter: Triptichon
medvejárását, és hihetetlennek találtam, hogy ez a keménykötésű fiatalember a metafizikai megrendültség költője. Később, hetek-hónapok múlva kirobbanó, falakat megrázó kacagását hallgatva azonban rádöbbentem, hogy csak a rejtelmes, mély vizek vetnek ekkora hullámokat. Ha nem tudom, hogy kicsoda, önérzetes, régivágású bolgár csorbadzsinak nézem. Lelke szeretetreméltó vonását: a vidám derűt és a mosolygó kedélyességet, az emelkedett életszemléletet és a nyugodt bölcsességet is onnan hozta, a hagyományőrző falu régi patriarchális világából. Csak a szeme árulkodott költői alkatról és vérmérsékletről. Nagy, sötét szeme lángolt, szó szerint lángolt, ha olyasmiről beszélt, ami érdekelte. Paraszt Apolló - villant át agyamon -, aki nemcsak oltalmába vesz mindent, amit a föld létrehoz, hanem a jóslás és a költészet istene is. Előtte semmi sem marad titokban; amit mond, az mind beteljesedik, noha szavait a korlátolt emberi elme néha nem érti meg tisztán. Ha az isten szavát sem érti meg néha az ember, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy Petar Alipiev filozófiai ihletettségű, létértelmező verseit is félreértették, szokványos tájköltészetnek tekintették. Úgy látszik, az ember csak azt látja meg, amit már tud - fűztem tovább gondolataimat. Ez a paraszt Apolló a nekivadult bivalybikát Karacsakalt szarvánál fogva fékezné meg és kényszerítené térdre. Érdekes, évek múltán az ő emlékezetében is átúszott e paraszt Apolló fenséges-szép látomása: Emlékezetén fáradtan átúszik egy fenséges-szép látomás: erős még, széles mellkasú, bozontos és izmos, az elképedt falubeliek előtt feje főié tart egy vasalt szekeret. A kerekek forognak a magasban. Remeg a rúd, és szép lassan meghajlik. Nyelik a nyálukat a sihederek, őpedig egy diadalmas kört tesz... Utassy József fordítása Lassan, szelíd iróniával végighordozta tekintetét a mondén nagyvonalúsággal fecsegőkön, topogott néhány másodpercig, mintha ős szorongás markolná szívét. Legyintett, de lehet, hogy csupán nekem tűnt úgy, mivel csípőig emelt jobbját tenyérrel lefelé lazán hagyta leesni, majd szó nélkül távozott. Ebből az alig észrevehető mozdulatból én azt olvastam ki: „Megmérettek és könnyűnek találtattak.” Az is lehet persze, hogy mindez később, csak a hajnalig tartó beszélgetésünk alatt nyert ilyen értelmet. Azon az éjszakán értettem meg, hogy költői indulását miért nem kísérte sokáig siker. A társadalmi hasznosság esztétikáját valló kritika Egy madár halála c. megrendítő verse ürügyén átkozta ki, s majdnem ki is szorította az irodalmi köztudatból. S mi volt valójában a bűne? Talán az, hogy a mindennapi életet, a konkrét társadalmi kérdéseket, sőt még saját biográfiáját sem tekintette költői témának. A bolgár történelmet és társadalmat csakugyan sehol sem említi, nem a 789
