Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Kovács Sándor Iván: A "Vépi Vénusz" költője: Kőszeghy Pál

A Gróf úrnak Vénus hogy ezeket szállá,

A megindulásra tovább ott nem nó-llá,

Szánjában lovait mert csak meg sem hó-llá,

Brúnóé kastélyában megnyugtát nem jóllá.

A szakasz a nóllá, hollá megfejtésével sem adja meg magát könnyen, de most már a jóllá is világos: ’javallá’, azaz nem javallá. (Ez utóbbit Thaly is magyarázza.)

Kőszeghy jól folyó, kellemes hangzású, magát olvastató költészetének van még egy meg nem fakult rétege, amely mai figyelmünket különösen lekötheti. Ezek a természetfestó' részletek. A barokk intenzív időélményével és átváltozáskultuszával összefüggő évszak- és napszakversek, tájrajzok töredékei, beleépítve a házassági történet kitérőibe (I, 121, 129; VI, 57-60):

Ragyogó fényével ismét kele az nap,

Serkentő sugárral ablakokon bécsap,

*

Ragyogó sugárral másnap az nap főikéi,

Minden fűszálacska gyöngyöz s harmattal él.

Lassú fuvásával elszed melyet a szél.

*

Azonközben az nap az eget festette,

Az éjét fényével fóldrül elkergette,

Csácsogó fecskéket házon fecsegtette,

S az tengerek mellől már megtérítette.

Megrövidült az éj, s a nap idején kél,

Hév súgári előtt már elszaladt a tél;

Megholt az Boreas, s fúj az Zephirus szél,

S minden némult madár már friss nyelvvel beszél.

Az őszült hegytetők már csurdogálának,

S az nyugvó patakok frissen folydogálnak,

Nymphák bokrétákat immár addogálnak,

Sokféle virágot öszvehordogálnak.

Mindennémű állat már most párosodik,

Hímjével madárka fészkén társalkodik,

Magas kéményeken gólya házasodik,

Nőstény vad is erdőn hímmel nyájaskodik.

Az élénk évszakleírások közül kiválnak a téli tájrajzok, a felföldi és dunántúli szánkóutakra való kedvteli emlékezések. Janus Pannonius téli búcsúverse óta nem sok hasonló hellyel találkozunk (III, 43; V, 57-59, 100, 109, 111, 137- 138, 144):

760