Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló

XV jaimhoz. Ez is egy kötelék. Ráhagyatkozom a sorsra, miközben őket gondozom, hogy mi lesz velük. És közben fohászkodom, hogy helyemet megtaláljam. Jelen helyem a galambházam. Naponta takarítom, mert betegek. Naponta kapnak salátát és tört kagylókat a zúzógyomornak, mert nem repülhetnek. Egyik éjszaka betörtek. Eltűnt egy ezüst színű pár. Ismerem mind a huszonkettőt, hiányoztak a helyükről. A galamboknál a hím választja ki a helyet, s utána párjával ahhoz a helyhez a későbbiek­ben már ragaszkodnak. Erről is tudtam meg a lopást. Aztán játszottak velem. Másnap visszahozták a párt. Ezen csodálkoztam. Harmadnap megint elvitték. Amikor lám­pákkal kint volt a rendőrség, kérték, lakat­tal zárjam le a házat. Azóta le vannak laka- tolva. Rabok azok a szegény madarak. Ezért jön az az ötletem, hogy díszállatok helyett magasszállókat tartsak. Azok reggel kire­pülnek, s négy-öt órát olyan magasságban töltenek csapatban, hogy csak egy pontnak látjuk őket. Ilyenek az említett röpgolyások is. De ez is csak az álom, tűnődés. Mert le­het, hogyha erőnlétem folyamatos, akkor megvalósítható. Hogy igazodjam az ott­honiakhoz, az otthoni rendhez. S akkor ki- árhatnak a díszállatok is. Látod? Mindig :sak álmodozom. Valójában az viszont igaz, iogy az én helyzetemben foglalkoznom kell /alamivel. Olvasnom, festenem, írnom, ga- ambokat gondoznom. Van ám titkos ter- /em is! Álneve: Torony. Ez a torony sok ál- lozatot igényel majd. Kibírom-e? Ki fogom nrni, ez nem kérdéses. De hogy nem aka- lályoznak-e meg benne, az viszont nem nztos. Ez a torony az én végleges ottho- lom. Egy hét múlva kell telefonálnom, majd utaznom. Akkor kiválasztom a leg­érdemesebb öt pár galambom, jelzőgyű- űvel látom el őket, és a kuponomon el- idásra meghirdetem a többit. Megvan, iogy hol a hazám. Az otthonom. Nyilván cell majd egy kis segítség. De nem a mun­kámhoz, hanem a létfenntartásomhoz. S ez íz idő közeleg. Hétpecsétes titok. Nincs nessze. S ha ez sikerül, akkor válik igazzá íz útjelző: Aliquid novum sequitur. Szombathely, május 16. ÍROTTKŐ STÚDIÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom