Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló

V

ÍROTTKŐ STÚDIÓ

GÁNGOLY ATTILA

Az ittlét makacssága

A kukacok egyre kövérebbek lettek.

Kifacsart pózban heverő porhüvelyem zsíros legelőül szolgál. Valami rágta a gerincemet: egy újabb mohó cinkos. Tátott számba gyökérdarabok hulltak a magasból. Ilaj- szálvékony gyökérdarabok, amilyenek a semmibe veszett erek voltak,

Elviselhetetlenül fáztam. Ujjaim hegyén zöld pikkelyekként foszforeszkáltak a megmaradt körmök. Szomorú szemgödröm legalján férgek tanyáztak. Csomókban foszlott a hús konok csontjaimról.

Még mindig vártam.

Koponyám fehér szirt volt a halál tengerpartján, a fogak csorba kagylók. Fakón csillogó csigolyáim szánalmas őslénymaradvánnyá züllöttek. Állkapcsom elszáradt. Bogarak nyüzsögtek a szívem helyén. A nyelvem eltűnt. Utolsó bélyegét egy billegve mászó csiga nyálkás nyomával ütötte rám a természet.

Ekkor végre megértettem, hogy nincs visszaút.

A szag

Egy tavaszi reggel, munkába menet csapta meg orrát a szag, s ő megtorpant.

Nem a bokrokon elszórtan ülő virágok illata volt az, nem is a játszótér szélén sötétlő kutyapiszok bűze, hanem valami más. Rejtélyes, csalóka és megfoghatatlan. Beleszippantott. Megszédült, bár a szag n volt se kellemetlen, se kellemes - csak átható. Az első pillanatokban oly fojtogatón facsarta sasorrát, hogy alig kapott levegőt. Már-már fuldokolni kezdett, ám hirtelen elmúlt a légszomj, s csodálatos módon megkönnyebbült.

Folytatta útját, és hamarosan beérkezett a kocsitelepre, ahol dolgozott. A szag hűséges kutyaként kísérte, s mellette maradt egész nap. Hazafelé is végig nyomon követte. Míg vacsorázott, ott ólálkodott a tányérja körül. Este vele feküdt, s őróla álmodott, reggel vele kelt.

Ez így ment napokon, heteken, hónapokon, éveken át. A szag nem tágított mellőle, jobban hozzánőtt, mint tulajdon szervei.

E különös fejlemény alig-alig zavarta, csak egyvalami nem hagyött neki nyugtot. Képtelen volt rájönni a szag eredetére, hasztalan törte órák hosszat a fejét. Kiolvasott minden tudós könyvet, amit talált, beszélt minden okos emberrel, akit ismert, de semmi sem segített. Az idő telt-múlt, s ő nem lelte a magyarázatot.

Egy nap fölkerekedett, hogy a szag forrását kutatva beutazza a világot. Járt Skandináviában és az Antarkfiszon, Peru és Tibet égbe szökő hegyei közt, de nem találta, amit keresett. Végül elfogyott a pénze, s hazajött. Ostobaság volt így becsavarogni a földgolyót, vélte üres zsebbel.

Újra dolgozni kezdett, nap nap után róva végig azt a girbegurba utcát, ahol a szag először szegődött mellé. Még mindig sokat tűnődött, jóllehet már feladta a reményt, hogy h titok nyitjára akad.

Egy esős nap aztán, ugyanazon a helyen, ahol találkoztak, a szag váratlanul elszökött (tőle. Hiába futkosott ide-oda, hiába lélegzett mélyeket, nem érezte soha többé.