Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
békeharcos rock-zenészek szándéka egy kicsit félresikerült. Mert ez is a hivatalos politika szolgálatába lett állítva. Ezt bizonyítja az is, hogy ezeket a koncerteket most már a belgrádi tévé egyenesben közvetíti. Azt mondja a barátom, hogy azzal is, hogy én ott ma egy félórára megjelentem, szintén a hivatalos politikát támogattam. Lehet, és ezért szégyellem magam, de kellett látnom testközelből, személyesen, hogy ott mi történik. Ilyen kíváncsi természetű vagyok, mit csináljak? Tehát az az általános véleményem az egészről, hogy szomorú. Eló'ször is az első koncertet kivéve most már egyáltalán nem rock zenét játszanak, ami ugyebár egy műveltebb réteg zenéje, hanem azt a silány mű népzenét játszák, ami kilométerekre bűzlik a giccstől. A valamit is érő zenészek vagy visszavonultak, vagy messze elkerülték ezeket a fellépéseket az elejétől kezdve. Aztán, higgyétek el nekem, mindössze két-három széplányt láttam a tömegben, pedig azért fontos megjegyezni, hogy a jugoszláv lányok közismerten szépek. Vagy nagyon fiatal lányok, vagy goromba, sarkos arcvonású emberek voltak ott. Én nem közöttük nőttem fel! Ott ültem egy fél órát, és persze találkoztam néhány távoli szerb ismerőssel, és hallgattam azon szerencsétlen emberek elkeseredett politizálását. Mindenre csak bólogattam, még akkor is, ha nem értettem egyet az elhangzottakkal. Elhangzottak ott olyan kijelentések is, hogy bizony végezni kell azokkal a siptárokkal, mert hogy szabad őnekik ott úgy felszaporodni, mint az egereknek. Meg különben is olyan buták és piszkosak, mint a háziállatok! Igen kemény szavak, de ezeket is áthallgattam, nem akartam szembeszállni, mert azért tudni kell, hogy én ezeket az embereket azért mélyen sajnálom. Sajnálom, mert ők mélyen hiszik azt, hogy az egész világ utálja őket, ok nélkül bombázzák őket, hiszen nem tudják, hogy mi rejlik az egész mögött. Én pedig nem fogom őket meggyőzni az ellenkezőjéről. Még örülhetek, hogy ők olyan jók, hogy megtűrnek engem, a magyart közöttük. Ezért valóban azt hiszik, hogy rettenetesen jó emberek! De azért feltettem magamnak a kérdést: Mit csinálna bármelyik nép - magyar, német, francia -, ha ilyenek lennének a körülmények az országukban? Lehet, hogy ugyanezt. És voltak ott szellemes transzparensek is, hogy pl.: ELNÉZÉST, NEM TUDTUK, HOGY LÁTHATATLAN! JOBB A HAZAI PLJESKAVTCA MINT A MACDONALDS! A rendezvények védjegye pedig egy célpont, hogy ide célozzatok, repülők, nem félünk! Szóval nagyon sajnálni, együtt érezni lehet ezekkel az emberekkel. Viszont nincs az a csúnya szó, amit fel lehetne használni, ha jellemezni szeretném a Milosevics gondtalan, kacér, gonosz mosolyát, vidámságát, amit az oroszokkal való tárgyalás alkalmával tanúsított. Hogy nem sül le a bőr a pofájáról? Akárhogy is van, itt milliók szenvednek. Az ő országában. 0 meg vidám? Mert bizony vannak, akik nagyon szenvednek. Azt hiszik, mert azt hirdetik a tévében, hogy civil épületeket éppúgy bombáznak, mint a katonaiakat, és félnek. Félnek fennmaradni a lakásukban, féltik a gyermekeiket, és így éjjelt, nappalt lent töltenek az óvóhelyeken embertelen körülmények között. Épp mondja anyám, hogy a zeneiskolában, ahol tanít, a tanárok mennyire ki vannak készülve. Fehérek, karikásak a szemeik, meggyötörtek. Szeren738
