Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Kartal Zsuzsa: Századunk a népírtás százada
KARTAL ZSUZSA Századunk a népirtás százada A Holocaust precedens volt arra, hogy ezt is lehet. „Az erkölcs idő kérdése” - mondja Brecht Rettegés és ínség című drámájában árja páijának a zsidó asszony. Ez annyit jelent, hogy a férj eleinte hűséges és szolidáris, úgy tesz, mintha házasságukban mi sem történt volna, aztán fokozatosan, alig észrevehetően változik: „azért ti is tehettek róla”, mintha a részrehajlás nélküli ítélet- alkotás helyén volna farkas és bárány, gyilkos és áldozat között. Nem tudhatja még, hogy párja élete van veszélyben. Aztán megtudja, és igyekszik valahová elrejteni. De mikor neki is választania kell, hogy övéi hazafiatlannak, nemzetietlennek, árulónak tartsák, mert zsidó asszonyt vett feleségül, a mérleg serpenyőjét lehúzza az embertelenség. A levelek ritkulnak, aztán el is feledkezik az asszonyról. Az asszony erkölcsi dilemmája könnyebb: nem kívánhatja, hogy társa feláldozza magát érte. Európa egyik legkulturáltabb népe, a zene, a filozófia, a rend hazája lakosai egy részét először csak kizárta a német közösségből, majd az emberiség közösségéből is, megszüntette a minden emberre vonatkozó vadászati tilalmat, az öregek tiszteletét, az asszonyok, gyermekek védelmét, majd kártékony állatként bélyeget sütve rá (a szó szoros értelmében) szent vallási jelképével megkülönböztetve őt az emberek társadalmában, kollektív halálra ítélte. Csak egy pillanatra képzeljék el keresztény honfitársaim, hogy az eddig nyakukban és szívükben hordott szent keresztet egy nem keresztény országban a ruhájukon kötelező viselni, és célkeresztté válik, tehát a nem keresztények számára ez azt jelenti, hogy kártékony állatokról van szó. Hát akkor már azt diktálja az ésszerűség, hogy csontjukból szappant, bőrükből lámpaernyőt készítsenek, legalább valami hasznot is hajtanak. Házaikat, ingóságaikat, vagyonukat pedig szeretett nemzettestvérek birtokolják, ezzel is gazdagítva a nemzetet. Húsukat - gondolom - csak azért nem használták a nemzetfenntartó német hadsereg élelmezésére, mert azt is mérgezőnek tartották, amint a zsidóval kötött házasságot, a vérkeveredést fajgyalázásnak. Ebben különbözött a Holocaust minden más népirtási kísérlettől, az örményekétől vagy a hugenottáktól. Minden háborúban haltak meg asszonyok, öregek és gyerekek, de még sosem fordult elő, hogy sikerült volna az egész emberiségből száműzni egy népet. Nem hallottam még, hogy egy üldözött kisebbség halottait úgy égették meg, hogy nyomuk se maradjon (most ilyesmi történik az albánokkal, mikor személyi irataikat megsemmisítik. A különbség csak annyi, hogy még egy szám alapján sem azonosíthatók, mint annak idején a munkaszolgálatosok), eltemetni se lehessen őket, hogy hajukból zsákvászon készüljön, vagy bármi maradványuk használati tárgy alapanyagául szolgál725
