Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Dr. Bács Pál: Deportálásom naplója

Sáncásás (1944. XII. 6 - 1945. II. 23.)

Másnap elkezdődött a munka. A körlettől 1/2 órára volt a munkahely, egy teljesen kopár domb. Itt ástunk összevissza futóárkokat. A hó rettenetesen esett, és szörnyű hidegek voltak. A föld felső rétege 1/2 méterre kővé volt fagyva, egy fél napig tartott, míg egy kis részen fel lehetett csákányozni. Mivel ezalatt a hét és fél hónap, a napok teljesen egyformán teltek el, megpróbálom összesíteni egy nap történetét.

Reggel 5-kor volt ébresztő. Rettentő hideg volt, sok helyen lyukas cserepen befújt a szél. Senkisem akart felkelni, pedig tudtuk, hogy kell. Mindig „még csak egy-hét perc” volt a jelszó. De mégis felkelltünk. Gyorsan kellett öltözködnünk a szörnyű hidegek miatt és azért is, mert az „inspekciós lámpás” nem sokáig égett. A legszörnyűbb volt a bakkancs felvétele. A majdnem kővé fagyott, hideg bakkancs, alig ment fel az ember lábára. Mikor mindezzel elkészültünk, lementünk sorbaállni a reggeliért. Üres leves volt, de meleg és ez a fontos. Tomi első időben „hilfpollizei” (segédrendőr) volt, ő állt 2 órát egy nap a körlet előtt és vigyázott, ne menjen ki senki. így el tudtuk kerülni a kivonulást. Mikor letelt a két órája, bement Malovitsékhoz és itt ült a melegben. Délben is kapott az ebédjükből. Szóval, hogy folytassam 6-kor sorakozó volt. De mi mindig hamarabb voltunk kész, és ezért bementünk az istálóba melegedni. 6-kor elindultunk. Már teljesen megfagyva érkeztünk a munkahelyre. Első időben tüzet is rakhattunk, de később már nem. Pihenés alig volt valami, csakha a német elment. Figyelőket állítottunk fel és mi pedig az árokban ide-oda futottunk. Akinek volt kukoricája, megsüthette, elég jó és

709