Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Dr. Bács Pál: Deportálásom naplója
DR. BÁCS PÁL Deportálásom naplója Bevezetés (1945. XI. 17.) Nemrég érkeztem haza deportálásomból. Megpróbálom tehát, hogy az eseményeket időszerű sorrendben leírva halvány képet adjak az olvasónak arról, mi is történt tulajdonképpen egy deportálttal. Eddig is sokat hallottunk róla, sok fényképet láttunk, dehát minden egyes deportált más és más dolgokat és szörnyűségeket élt át. Nekem nem kenyerem az írás, még sohasem írtam naplót, hiszen csak 17 éves vagyok. Mindenben, ahogy emlékszem, a legpontosabb valóságot fogom írni, erről meg lehetnek gyó'ződve. Ezért rögtön el is kezdem. Vaggonírozás (1944. XI. 29.) Már két napja zárlat volt a körletben, nem mehettünk ki a városba. Korán hajnalban, 5 óra tájban, hirtelen ébresztő ütötte meg fülünket. Mit lehetett tenni, álmosan kikecmeregtünk az ágyunkból, de mosakodásra már nem volt idő, mert mint „szeretett” őrsmesterünk mondta, 1/2 6-ra sorakozó az udvaron teljes felszerelésben. Gyorsan felöltöztünk, majd segítettünk egymásnak a csomagolásban. Mindenki ideges volt, senki sem tudta biztosan, csak sejtettük, mi fog következni. Novemberben végén reggel 1/2 6-kor még nagyon sötét van, így kellett nekünk a Bocskay-utcai zsidó templom udvarán sorakoznunk. Többszöri népszámlálás után elindultunk. Minden oldalról szuronyos bakesz kísért, de mi azért mégsem voltunk elkeseredve. Elinduláskor mindenki kapott 2 darab zsemlyét, és egy nagyobb darab kolbászt. Apa masírozott középen, Tomi egyik én a másik oldalt. Tomi nem cipelt csomagot, úgy sem volt olyan sok holmink. Keresztül mentünk a Horthy hídon, minden ember megbámult bennünket. De mi már ebben gyakorlottak voltunk, mintha falra borsót hánynának, úgy nem érdekelt minket a járókelők röhögése.- Fulladjatok meg - mondtuk nekik. De egyelőre nem teljesedett be kívánságunk és mi ennek ellenére 1/2 órai gyaloglás után kiérkeztünk a Ferencvárosi pályaudvarra. Itt már volt egy-két svájci század, minket azonban, 70- enként leszámolva, bedobáltak a marhavagonba. Természetesen olyan sokan voltunk, hogy rendes elhelyezkedésre nem is gondoltunk. Mi hárman az ajtó mellett középen helyezkedtünk el, és hátizsákokból és a pokróccsomagból csináltunk ülőhelyt. Hirtelen kinyitották az ajtót, és amint a disznóknak bedobálják a moslékot, bedobtak 70 darab 1 kilós kenyeret. Egyik a földre, másik valakinek a fejére esett, majd ismét bezáródott az ajtó mögöttünk. Ak707
