Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Jerzy Stempowski: Dosztojevszkij lengyel regényalakjai
III. Ha Dosztojevszkijről mint moralistáról beszélünk, tennünk kell egy rövid kitérőt, melyben erről az oldaláról közelítjük meg a kitűnő' orosz írót. Dosztojevszij kortársai - só't, ugyanezt elmondhatjuk az olvasók következő nemzedékéről is - nem vették észre, nem értékelték benne a moralista vonásait. Elemi erejű, óriási tehetséget láttak benne, aki hatalmas kihívást intéz az olvasóhoz, érzelemvilágára apellálva, de senki sem akarta lelki vezetőnek választani erkölcsi kérdésekben, nem tulajdonítottak jelentőséget a Dosztojevszkij írásaiból levonható általános jellegű erkölcsi és filozófiai következtetéseknek. Mind hazafias-érzelmi politikai alakításai, mind kanyargós utakon haladó magánélete arra ösztönözték a kortársakat, hogy lehetőleg ne moralistaként tekintsenek rá. Egyébként a gyakorlati morál szempontjából Dosztojevszkij eszméi nyílegyenesen vezetnek a zsákutcába, nem kínálnak jó kiindulópontot semmilyen értelmes életmódhoz. Csak a következő nemzedékek ismerték fel Dosztojevszkijben a moralistát, ők már kora praktikus emberi problémáitól elszakítva látták, már távoli perspektívából olvasták. Nagymértékben elősegítette ezt a felismerést azt is, hogy egyre ismertebb lett Friedrich Nietzsche filozófiája, így az olvasók hozzászoktak a gyakorlati problémáktól elszakított morálfilozófiához, ahhoz az absztrakt módon lejátszódó erkölcsi drámához, ami valahol abban a kozmikus magasságban zajlik, ahol az egyszerű halandók közül még senki sem járt saját akaratából. Dosztojevszkij mai olvasója már nem terheli magát sem az író évtizedek óta elavult politikai nézeteivel, sem a kizárólag a legolvasottabb emberek előtt ismeretes személyes elfogultságokkal, így teljes mértékben fel tudja mérni, milyen szerepet játszanak a morális eszmék Dosztojevszkij írói inspirációjában. Ha ma átlapozzuk Dosztojevszkij sietve, kapkodva és egyenetlenül írt, elvont fogalmakról folytatott, vitákkal teli, árnyalatnyi hisztériával terhelt, fojtott szenvedélytől lihegő vaskos regényeit, rögtön szemünkbe tűnik, hogy elsősorban nem esztétikai aggályok vezérelték. Az általa teremtett szereplőkkel kialakított intenzív kapcsolatát és szüntelen pátoszát inspirációjának legfőbb alkotóeleme, morális eszméi motiválják. Milyen e morális eszmék legegyszerűbb tartalma? Nem fogalmazható meg könnyen, milyen ez a tartalom. Maga Dosztojevszkij - nagyon helyesen - kerülte azt, hogy világosan kimondja, miről van szó. Szerzői fejtegetéseiben óvakodik azoktól a felforgató eszméktől, amelyek regényeibe átültetve mindig elképesztik és aggasztják az olvasókat. Dosztojevszkij morális eszméit főként gesztusok és erkölcsi magatartások formájában fejezi ki számunkra, ezért inkább leírhatók, mint megfogalmazhatók. E morális eszmék legfőbb kiindulópontja a megalázottak és megtaposot- tak, mellőzöttek és nyomorultak, az élet lakomájától eltaszított emberek ügye, azoké, akik gyötrelmes, elviselhetetlen életet élnek a földalatti világ homályában. Dosztojevszkij mintha minden írásában valamiképp az ő nevükben szólna hozzánk. Életműve a megalázottak egyetlen, hatalmas apológiája. De ezzel egyáltalán nem az a célja, hogy rehabilitálja őket, elfogadtassa az emberiség szerencsésebb részével és felemelje a nyomorból az elbukottakat. A Lord Jim előtt álló dilemma megmutatja, hogy áll az ügyük: „Nem az a kérdés, 684
