Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Magyar-magyar párbeszéd
nelem. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a magyar-magyar párbeszéd ma is a kultúra, a kulturális kapcsolatok világában haladhat előre igazán. Már csak annak következtében is, hogy a több országban, kisebbségi közösségekben és szétszóródásban élő tizennégy-tizenöt millió magyar nem politikai, hanem kulturális értelemben alkot nemzetet, és a magyar-magyar dialógus intézményesített rendszerének egy kulturális nemzet érdekeit, anyanyelvi művelődését, kollektív önazonosságának fenntartását kell szolgálnia. Következésképp megkerülhetetlennek látom a magyar kultúra, a kulturális „civil-társadalom” intézményeinek és szervezeteinek bevonását mind a magyar-magyar párbeszéd stratégiájának alakításában, mind ennek a stratégiának a gyakorlati megvalósításába. Részben amiatt, hogy a párbeszéd és az együttműködés alakításában a kulturális életnek vannak felhalmozott tapasztalatai, részben avégett, hogy a kulturális élet képes a párbeszéd stratégiája mellé állítani a civil társadalom erőit: támogatását, sőt áldozat- készségét. A magyar-magyar dialógus és együttműködés ugyanis jóval fontosabb nemzetpolitikai feladat annál, mintsem hogy a politika vagy pusztán a kormányzat ügye legyen. És csakis a kulturális élet, például az anyanyelv- védő és irodalmi szervezetek tehetik valóban országos és nemzeti üggyé a magyar-magyar párbeszédet. Párbeszéd nemzetközi térben El kell gondolkozni azon, hogy a szinte mindenki által kívánatosnak tartott, mégis nem minden mozzanatában sikeres dialógusnak milyen belső és külső feltételek, mi több, kényszerűségek közepette kell előrehaladnia. Vagyis arról a politikai és szellemi térről beszélek, amelyben a párbeszéd nagy közös (nemzeti) stratégiájának vagy még pontosabban: a hazai és a határon túli magyar politika egymást kiegészítő stratégiájának érvényesülnie kell (kellene). Ez a politikai és szellemi tér többszörösen is összetett és meghatározott. Meghatározottsága nem teljes mértékben rajtunk múlik. A „dialógus terének” van egy nagyrészt a magyar politikai akarathoz kötődő és abból eredeztethető meghatározottsága: ez a magyarországi belpolitika és a szomszédos országokban (vagy szerte a nagyvilágban) élő magyarok közösségeinek belső viszonylatrendszere. De még ez sem teljes mértékben a mi szándékaink függvényében alakul, minthogy a magyarországi politikai akarat, a kisebbségben vagy szórványban élő magyar közösségek politikai akaratáról már nem is beszélve, maga is részben ki van szolgáltatva a geopolitikai, a regionális és az összeurópai (vagy világméretű, globális) folyamatoknak és törekvéseknek. A dialógus terének további meghatározóira pedig már csupán közvetett és általában gyenge hatást gyakorolhatunk. A párbeszéd ügyét ugyanis nagymértékben befolyásolja a szomszédos országok kormányzatainak vagy helyi adminisztrációinak politikai akarata, és ez nem mindig kedvez a dialógusnak. Ugyancsak erőteljesen befolyásoló tényező az a világpolitika, amely egyszerre lehet a magyar-magyar párbeszéd korlátja és hajtóereje. Annak a politikai és szellemi térnek, amelyben a párbeszédnek érvényesülnie kell, és eredményeket kell hoznia, ilyen módon három meghatározó tényezője van: a magyar állam politikai érdeke és belső politikai 663
