Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Ferenczy Erika: Forradalmi etűd(ök)

éré volt kitűzve a fiatal Mányai Erzsébet és társai statáriális tárgyalása és kivégzése Békéscsabán. Pontosabban a tárgyalás három napon keresztül tartott, az ítélethirdetés és kivégzés volt 12-én. Nyilvánvaló volt, hogy mit fog írni erről a Független Újság. így hát minket 11-én megleptek óriási apparátussal: voltak ott oroszok és karhatalmisták, pufajkások és pártbizottsági emberek, szóval ezek feldúlták a szerkesztői szobánkat. Minket akkor még nem tartóztattak le. De mindazok, akik ebben a Független Újságban aktívan közreműködtek, az utolsó szám megjelenése után 1989-ig egy árva nyomtatott betűt nem adtak közre. Én pedig elmentem az oktatási osztályra, és azt mondtam az osztályvezetőnek: Lajos, az újságírói pályám bevégeztetett. Ha tudnál nekem egy katedrát adni, akkor megélhetéshez juttatnál. Szabadkígyóson kaptam egy magyar tanári állást, itt húzódtam meg egy jó hónapig. 1957 márciusában aztán rámverték az ablakot egy hétvégi éjszakán. Nem nagyon találgattam, kik az éjjeli látogatók, számítottam rájuk. Két rendőr, meg egy nyomozó tódult be, házkutatást tartottak, szétdúltak mindent. Aztán indulás ki, a békéscsabai éjszakába. Akkor hirtelen valaki mögöttem azt mondja, hogy „Állj!”. Megdermedtem, mert a hang tulajdonosában Kukk Imrére ismertem, arra az emberre, aki még a Viharsarok Népe szerkesztőségében a pártrovat munkatársa volt, és akivel komoly nézeteltéréseim voltak. Aztán elindultunk megint a hírhedt ÁVÓ-s laktanya felé, ahol egy röpke pillantást vethettem még az összevert költőre, Simonyi Imrére, aki Gyulán élt akkor. Majd megálltunk, vártunk és arra gondoltam, hogy aki idekerül, annak kár volt megszületnie...

608