Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Kannás Alajos: János; Vándorok dala; A szeretetről; A vers a jel; Akácfa (versek)
Akácfa Halas homokján dús legtöbb akácsor; Anyám levélben küldött pár magot, megírta pontosan, hogy melyik fáról és hozzátette, „hátha megkapod”. Konzervdobozba ültettük s naponta árnyékba tettük, míg izzott az ég s gyerekként lestük, hogy mikorra bontja ki majd áttetsző, lágy-zöld köntösét az új akácfa, mely Halasról jőve maga körül csak pálmafákat lát és reggelenként az óceán ködje sós párával áztatja gyér haját. A fácska nőtt és szűk lett a bölcsője s a kertben kért magának új helyet és mint egy ünnepi keresztelőre a családunk köré gyülekezett. Fészket vetettünk, fiam humuszt hordott - és sárpogácsát gyúrt kéretlenül - az ember apró kincsekkel lesz boldog és gazdag is, ha társakkal örül... De annyi fényes percnek árny a társa s fiam furcsállva nézegette, hogy suttogva hajlok rá a csöppnyi fára, hogy anyja szemén könny is csillogott. Csak állt és nézett s aztán mint ki tudta, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad, ha ad, ajándékul anyja kezébe dugta a friss pogácsát - jó darab sarat. Mi felnevettünk és a csöpp akácfa is elmosolydult - ő értette jól, hogy sír, ki már fél életét lejárta s nem ültethetett fákat még sehol.
