Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Krizsán László: Kísérlet a Horthy-dinasztika megalapítására
máz arra, hogy ezt a rendelkezést az ország függetlenségébe ütköző idegen beavatkozásra hozta meg - kényszerhelyzetben - a magyar nemzetgyűlés. A „Királykérdést” véglegesen azonban nem a magyar törvényhozás, nem is a külső erőszak, hanem IV. Károlynak 1922. április 1-én bekövetkezett halála oldotta meg. A kormányzó zavartalan „országlása” elől minden külső és belső akadály elhárult. A király halála után - feltehetően Horthy ösztönzésére - megerősödött a nemzeti királyválasztást sürgető csoport hangja. Különösen a vármegyei főispánok és magas rangú megyei tisztviselők körében hódított, s egyben ragyogó karriert, meg kockázatmentes megoldást ígért Horthy királlyá választása. Mert a Kisantant csak Habsburg-uralkodó trónra ültetését ellenezte. „1922 augusztusában politikusok és más vezető személyiségek csoportja jelent meg nálam a gödöllői kastélyban - írta emlékirataiban Horthy Miklós6 -, köztük egy katolikus püspök is. Előre annyit jelentettek, hogy rendkívül fontos előterjesztésük van. Hamarosan kiderült ez aztán szónokuk, Ráday Gedeon gróf, képviselő, volt főispán és belügyminiszter szavaiból. Érett megfontolás után azért jöttek, hogy a nép minden rétege nevében felajánlják nekem a szent koronát... A magyarság többsége azt kívánja, ami ezeréves állandó vágyának leginkább megfelel, hogy Szent István koronája és magyar dinasztia alatt élhessen. Fogadja el Főméltóságod a koronát...” Horthy Miklós elhárító válaszát elsősorban nem uralkodói ambíciójának hiánya vagy valami bölcs önmérséklés magyarázza, hanem sokkal inkább azon körülmények felismerése, melyek személyét a királyság és a Szent Korona misztériumával szemben előnytelen társadalmi megítélésnek tehették ki. Református vallású „apostoli” királyt nem tudott elképzelni, még kevésbé elfogadni az ország többségét kitevő katolikus lakosság, nem szólva arról, hogy katolikus főpap sem végezhette volna el a felkenés és felszentelés, majd meg a koronázás Pontificalé-ban, szigorú rend (Ordo) szerint meghatározott szertartását - protestáns személyen.0 Horthy Miklós - éppen a királyságot illető kizáró okok miatt - a már elnyert kormányzói méltóság örökletessé tételével igyekezett családjának vezető szerepet biztosítani az uralkodással csaknem felérő országlásban. Ennek gyakorlati megvalósítását szolgálta egy 1937-ben elfogadott törvény, amely a kormányzónak három személy utódként történő kijelölését tette lehetővé. A titkosan kezelt jelölési okmányt, lezárt borítékban a két koronaőr őrizte.7 A háborús események által felidézett bizonytalanság, de főként a kormányzó előrehaladott életkora, sürgetővé tette Horthy helyettesének megválasztását. A választásra 1942. február 19-én az alsó- és felsőház együttes ülésén került sor: „Mielőtt az elnök a jelölést előterjeszthette volna, mindenfelől fiam nevét kiáltották, úgyhogy a szokásnak és a törvénynek megfelelő közfelkiáltással megválasztották Horthy Istvánt kormányzóhelyettessé. Az ülést felfüggesztették arra az időre, amíg az én írásbeli hozzájárulásom megérkezett. Újabb szünet alatt meghívták fiamat, aki repülőtiszti egyenruhájában jelent meg, és magasra emelt kézzel letette esküjét.” - emlékezett Horthy Miklós.8 56
