Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Brém-Nagy Ferenc: Mire megérkezünk (részlet)

felirat: RENDŐRSÉG - POLICE. Kopogtatsz. Válasz nem érkezik. Újra megzörgeted az üveget, s mivel ekkor sem történik semmi, benyitsz az ajtón.

Apró, magas, füstös helyiségbe lépsz. A boltozatos mennyezetről lelógó, négyszögletes armatúrákban égő neoncsövek fénye nagyon erős a pályaudvar és az aluljáró félhomálya után. Hunyorogsz, míg meg nem szokod. A szoba bútorzata szegényes és kopott. Középen egy hosszú asztal áll, körben rajta székek, a jobb sarokban íróasztal, mellette ósdi szekrény, szemben rácsos ajtó két oldalán két barna fotel, balra az ajtótól kabátokkal telezsúfolt fogas. Négy rendőr van a szobában. Kettő a két fotelben ül, egyikük kinyújtott lábbal, hátravetett fejjel valószínűleg alszik, ketten az asztalnál kártyáznak. Érkezésedre abbahagyják a játékot, feléd fordulnak. Egyikük kelletlenül kérdezi meg, mit akarsz.

Elkezded a történetet. Miközben beszélsz, érzed, az elmondottak oly hihetetlenül hangzanak, hogy te magad sem hinnéd el, ha valakitől hallanád. Kényelmetlen a szituáció, egyszerre meleg lesz, tudod, belepirulsz, veríték ütközik ki a homlokodon. Időnként megakadsz, belebonyolódsz a mondataidba. A pillanatnyi szünetek csendjében hallod egy URH-rádió fel-felhangzó, majd elhaló, recsegő hangját. A két kártyázó rendőr egy darabig figyelmesen hallgatja a mondandódat, amikor aztán a szállóbéli lánnyal folytatott telefon- beszélgetéshez érsz, összenéznek. Szemek játéka, gyors, néma kommunikáció. Legszívesebben hangos hahotában tömének ki, látod. Visszafogják magukat, ám a hivatalból lenyelt nevetés ott bújkál a szemükben, annak ellenére, hogy továbbra is komoly, érdeklődő arcot vágnak. Hosszú, kínos csend támad, miután befejezed. A jobboldalon ülő, fekete, bajuszos rendőr szólal meg. Lassan, tagoltan beszél.- Mi nem tudunk segíteni magának - mondja, s közben egy oldalpillantást vet társára. - Be kellene mennie a kapitányságra. Ott tartják nyilván az eltűnt személyeket. Ott tisztázhatja ezt az ügyet.- Az újságban azt olvastam, hogy bármelyik rendőri szervnél lehet jelentkezni - veted ellene.- Figyeljen ide - hangja fölényessé válik, érződik, hülyének tart, és szeretne tőled mihamarabb megszabadulni. - Mit gondol, mi mit tehetnénk? Bevinnénk. Minek ehhez kíséret magának? Odatalál egyedül is.

Széles mosoly ömlik el az arcán. Részletesen elmagyarázza, hogy jutsz el a kapitányságra. Elindulsz a pályaudvarral szemközti áruház melletti széles úton egyenesen, aztán a hatodik keresztutcán jobbra fordulsz, és ott a negyedik ház. Valóban nem tűnik túl bonyolultnak.- De... - meg akarod kérdezni, nem lenne-e jobb, ha Ők odaszólnának, de elhallgatsz. Fölösleges volna.- Menjen nyugodtan - mondja türelmetlenül a bajuszos rendőr. - Menjen!

Amint bezáródik mögötted az ajtó, hallod a nevetésüket.

A közlekedési lámpák sárgán villognak, nem kell várnod, hogy átmehess a zebrán. Sietsz, szeretnél mielőbb a kapitányságra jutni. Az áruház előtti tér padjainak egyikén ül valaki. Jöttödre feláll. Ki akarod kerülni. Nincs kedved még egy hajléktalannal való találkozáshoz. Hiába az igyekezet, nem tudsz elmenni mellette. Gyors léptekkel egyenesen feléd közeledik.-Mit akar? - kérdezed tőle még mielőtt egészen közel érne hozzád, aztán biztos, ami biztos, hozzáteszed: - Nincsen egy fillérem sem.

546