Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Brém-Nagy Ferenc: Mire megérkezünk (részlet)
az egyensúlyodat. Az aluljáró köralakú terének tetejét vaskos oszlopok tartják, falát feljáratok és folyosók nyílásai szabdalják, a közöttük maradó helyeket kirakatok és apró üzlethelyiségek foglalják el. Földbe mélyedő, negatív sziget. Szemben, kissé balra az egyik kirakatban tengerpartot ábrázoló poszternyi képet látsz. Éppen alkonyodik rajta. A mélyvörös felhők közül kiviláglik egy csillag. Eltúlzott fehér fénye élesen kirajzolja a meredek, sziklás part vonalát, megcsillan a tintakék hullámok taréján. Nem tudod elolvasni a rajta lévó' írást, ahhoz túlságosan messze van; magát a képet sem látnád, ha nem lenne a kirakatnak saját világítása, hiszen a mennyezeten táguló körökben elhelyezett villanykörték közül csak néhány ég, félhomályban hagyva a teret, s véletlenszerű, satnya planétát alkotva fölötte. Jobb oldalon, a fal egy viszonylag hosszú bemélyedésében sorakoznak a telefonfülkék, azazhogy nem is fülkék, pár arasznyi szélességű plexilapok választják el egymástól a méterenként elhelyezett készülékeket. Előveszed a pénztárcádat. Megkönnyebbülten nyugtázod, hogy maradt benne egy rövid interurbán beszélgetésre elégséges apró.-Állj! Megtorpansz. Kiszakít gondolataidból a visszhangzó utasítás. Riadtan emeled fel a tekintetedet. Nálad magasabb, sovány férfi áll veled szemben. Mintha a semmiből toppant volna elő. Valószínűleg a közeli oszlop rejthette eddig előled. Oldalra nyújtott kézzel áll. Méreget. Loncsos, ősz haját a fején körbekötött, kétujjnyi széles, koszos szövetcsík tartja össze, amelynek csomón túli két vége a bal vállára lóg. Jobb oldalon, mintha fejdíszt, többágú akácdarabot tűzött bele. Arca puffadt, bőrét gondozatlan szőrzet és vörös foltok borítják.- Adjál egy húszast! Nem kér, szavai sokkal inkább utasításként hangzanak.- Nincsen - válaszolod halkan -, összesen annyi pénz van nálam, amiből telefonálni tudok. Elindulsz. Oldalra lépsz, hogy kikerülhesd. Követ. Egy lépést tesz ő is és megint elzárja az utadat. Egészen közel áll hozzád, megcsap a belőle áradó, szúrós, nehéz szag.- Ne hülyéskedj már, csak egy húszas kellene.- Mondtam már, hogy nincs pénzem - veted oda ingerülten. Láthatóan nem hiszi el, amit mondasz, úgyhogy taktikát változtat, hangja egyszerre esengő lesz.- Figyelj, két napja nem ettem semmit. Adjál már egy húszast kenyérre.- Honnan, ha nincs? Feladja. Leengedi a kezét. Elfordul. Indulnál, ám ekkor visszanéz.- Akkor legalább egy szál cigit adjál. Előveszed zsebedből az alig megkezdett csomagot, és felé nyújtod. Nehezen megy neki, hogy az egymáshoz préselődött szálak közül kihúzzon egyet. A másik kezével is meg kell fognia a csomagot. Körmei már-már karomszerűen hosszúak, alattuk piszok sötétlik, ujjait és kézfejét tetoválások és sérülések varras hegei borítják. Gyufát gyújtasz, tüzet adsz neki, aztán továbbmégy. Hallod magad mögött a hangját. Magában beszél. Panaszkodik, dühödten ócsárol mindent és mindenkit. Téged is. 544
