Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu

unhatatlannak tartotta. A táj látszólag egyszerű szövetét gyöngéd formák és színek tarkították. Víz és nád, a nád nyers zöldje és a békalencsemezők finom átmenettel csatlakoztak itt a tarló sárgás-virágos szó'nyegéhez, amott a ham­vas tüzek lágy karéjához, melyek Étén túl a decsi göröndre kapaszkodtak föl, helyet adva maguk közt a falu fehér házsorának. Kezét Salamonéra tette, a gyűrűre. Érintette, de történetét nem firtatta. A király bosszúsan nyúlt a borért.- Gyere, bátyám, gyere... Dávid herceg ábrándos mosolyát Salamon rühellte. Hátsó gondolatot sej­tett mögötte, noha tudta, hogyha egyáltalán létezik ilyesmi öccse szívében, az nem evilági. Akármilyen, az ő dolga, csak hegyes ne legyen, s ki ne pukkassza az ő szép, kerek történeteinek buborékét. Dávid herceg hajának színét édesanyjától örökölte, azért hívták Aranyos­nak. Épp oly magas és erőteljes alkatú volt, mint bátyja meg unokatestvérei, Géza és László. Állítólag ő is meg tudta hajlítani a lópatkót, és „fejétől a far­káig” ketté bírt vágni egyetlen kardcsapással egy besenyőt, ám ő az ilyesmit sohasem gyakorolta. Már kisgyermek korában lehetőleg kivonta magát Opos fegyvergyakorlataiból; hol náthás lett, hol leesett a lóról, vagy más ügyetlen­ségének sérüléséből lábadozott. Inkább Dezső, királyatyjuk, András udvari káplánja, a másik nevelőjük társaságát kereste. Olvasni tanult, latinul be­szélt, görögül, verset fabrikált, kobozt pengetett, mint valami igric. Gyakran elcsatangolt valamelyik szolgagyerekkel harcsát szigonyozni, vagy éppen a tücskök vedlését tanulmányozni a tihanyi öreghegyi erdőben. Minden vén to­rony romját megmászta, s összeszámolta, hogy miféle állatok maradványai mutatkoznak a bagolyköpetekben. És amikor Salamon Győrött kibékült Béla király fiaival, akkor kész örömmel nyilvánította ki, hogy ő sem a nyitrai, sem a szabolcsi, sem az erdélyi dukátusra nem pályázik, vigyék mindet a Bélafiak. Később visszautasította a dinasztikus házasságok egész sorát. Nem kellett neki görög hercegnő, az isztrián őrgróf húga, de a krakkói és a ladoméri fe­jedelem lánya sem. Pedig még csinosát, kedveset és korban hozzáillőt is talál­hatott volna köztük. Csupáncsak decsi vincellérének, Gálnak Mária nevű lá­nya tetszett neki. S ha őt nem veheti el, akkor nem is nősül meg soha. És ha Marikával nem állhat az udvar előkelőségei közé az ispánnék viperanyelve miatt, akkor inkább marad itt.-Uram, Dávid, ha bátyád meghalna, Máriával az oldaladon te soha trónra nem léphetsz - magyarázta szelíd türelemmel Dezső érsek.- Unokabátyáim ezer örömmel vállalják helyettem a királyságot. A híres békességszerző főpap rendületlenül folytatta:- Az urak az ilyen házasságot az ország szégyenének tekintenék, durva sértésnek, valamennyiük semmibevételének, hogy az ő leányaik közül hozzád valót nem találsz! És te herceg vagy, a király öccse, neked kötelességed, hogy tisztességgel megházasodj, hogy gyermekeid legyenek. Ezt kívánja a dinasztia és az ország érdeke.- Én nem akarok király lenni.- Nem tehetjük mindig azt, amit akarunk.- És kell-e tennünk azt, amire képtelenek vagyunk? Mária szolgálta ki Salamont nyárssal, tenyérnyi vastag mangalica-szalon­nával, fatálon kenyérszelettel, hagymával, sózott uborkával. Arcán épp oly 526

Next

/
Oldalképek
Tartalom