Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
tével visszafoglalta előbbi helyét. Szinte pontosan ugyanazt a tartást vette föl, de immár harag nélkül, higgadtan.- Mi Atyánk... Nem! Mostoha anyám, ki vagy a mennyekben, gyűlöletes a te neved! Nem érdekel a te országod. A mindennapi kenyeremet, majd meg- szerzem magamnak. Ne bocsásd meg a vétkeimet, én se bocsátom meg a tiéi- det. Nekem nincsenek vétkeim! A te bűneidhez képest egyáltalán nincsenek. Vagyis egy, egy mégis van, hogy megütöttem hű szolgámat, ezt a szegény Uracsot. Holott mi sem lett volna illendőbb, minthogy a király és a bolond együtt lépegessen a te színed előtt. Mert a király ütődöttebb a bolondjánál, mert hűségedben idáig kitartott. Holott üldözöl és sújtasz anélkül, hogy rossz fiad lettem volna. Várt egy kicsit, tekintetét a tabernákulumra szögezte.- Ne legyen meg a te akaratod se égen, se földön, mert igaztalan. És méltatlan és méltánytalan és alattomos. Gyűlölsz anélkül, hogy hűtlen lettem volna, vagy lator. Miért bocsátanék meg az ellenem vétkezőknek? Akiket te bujtogatsz, te lázítasz!? Akik összeesküdtek ellenem és az életemre törtek, hogy kiraboljanak és elvegyék tőlem azt, ami az enyém, ahogy a testvérgyilkos apjuk is elrabolta atyám koronáját és életét. Te, rablók és gyilkosok istene, te! Aki angyalaiddal támogatod ellenem a bitorlót! A protezsáltad oly gyönge és hitvány, hogy tüzes kardjaid és angyalaid nélkül nem bírna el velem?- Mit érdekel engem a kísértés? Mit érdekel a gonosz? Lehet-e rosszabb tenálad? A gonosz te vagy! Ne tőle szabadíts meg, hanem magadtól! Hagyjál békén! Ne üsd bele az orrod soha többé abba, hogy én a saját jussomat, apámtól örökölt jogos trónomat megvédjem lázadó rokonaim ellen! - Salamon a mondatok között szünetet tartott, hogy a következőt átgondolja, s pontos legyen. Igyekezett a lehető legszárazabban beszélni, mégis eleredt a könnye. Nem bánatból, nem megindultságból, hanem csak úgy. Mint amikor az ember búcsúzik attól a világtól, amiben eddig élt és hitt, és a szelleme már lépett, de a teste még erőtlen. 5. Dávid herceg szalonnája- Ó, boldog Dávid! Ha én is úgy élhetnék, mint te! - sóhajtozott Salamon még boldog király korában, amikor 1070 békességes augusztusának hatodik napján a bátai Szent Vér apátságból a szekszárdi monostorba lovagolt, s betért öccséhez átüldögélni egy csöndes estét. Amúgy öregesen. Mert ha az ember a trónon ül már öt-hat éve, akkor lehet kora szerint kamasz, belül már érett, bölcs és öreg. És panaszkodhat, sajnáltathatja magát. - Milyen csuda öröm így élni! Horgászni, egyik baltával nyelet faragni a másikba, sétálgatni ezen az áldott, decsi szőlőhegyen! Nem gondolni pápákkal és császárokkal, akik mind hódoltatnának. Bársonnyal bélelik igájukat, hogy élvezd, amikor a nyakadba veszed, no közben persze hegyes tőrrel ösztökélnek. Fütyülni az adományleső urakra és papokra, a latrokra-pörlekedőkre, akik tőled várják, hogy igazságot szolgáltass nekik, holott mi sem áll tőlük távolabb, mint az igazság megértése és keresése. És nem gondolni az asszonnyal, aki nem az édes kicsi csókok mestere, hanem a világpolitikáé. Salamon természetesen hazudott, ám a kegyelmes Isten megkönyörült rajta és nem vette ki ebből a világból, amíg ez a vétek nyomta a lelkét. Életének ebben a dicső hadjáratoktól ékes korsza524
