Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
CZAKÓ GÁBOR Aranykapu BOLDOG SALAMON KIRÁLY ÉLETREGÉNYE 1. Amikor a szív és a kés találkozik Éppen olyan volt. Az aranyfódelű székesegyház előtt, a vadászó fecskék acélos nyílzáporában. A fecskék a legyeket kapdosták, a legyek az alamizsnának osztott dohosodó füstölt halat és szalonnát dongták körül, melyet alázatosan, mégis mohón ragadoztak el előlük a piszkos kezek, s dugták rongyos iszákokba. A szolgák szigorúan kioktatták a koldusokat, hogy semmi zabálás ó'felsége előtt, föltartanák a sort. Nem is lehetett volna másmilyen a lovagok lovagja, a hős, aki ráadásul szent - már most, életében, így tudja róla az egész ország, még a pápa úr is. Nincs erény, amelyet nélkülözne. Csak a korona. Ámde nem viseli, éppenséggel erényből nem tette a fejére; erősszálú, barna haját még csak nem is ezüstpánt, mindössze vörös bársonyszalag tartja kordában. Lágyan hullámzik okosszép arca körül s olvad össze deresedő szakállával. Nagy, dióbarna szeme hosszú és kedves pillantást vet valamennyi elébe járuló, mintegy személyessé téve az illető számára a találkozást. Elmesélheti majd odahaza, vagy ha kóbor kutya életet él, akkor csapszékben, hogy nem csupán látta a királyt, a tulajdon két szemével, itt folyjék ki, párban, ha hazudik, de a nagyúr is látta őt. Ez az élmény többet ér akármennyi füstölt vizahúsnál A sok rossz szem és sors- nyűtte velő mind azon igyekezett, hogy a felséges vonásokat mélyen magába szívja, miáltal a mesélés pillanata jelentősebb lehessen a mostaninál, mert ott, akkor majd ő lesz a király, az összes tekintet őreá fog szegeződni a kármentőn innen s túl. És ez pedig még annál is sokkalta többet fog érni, hogy a király látta őt. Mi több, arcát, kezét gyöngéden megérintette, szólt is hozzá, persze a nyüzsgésben és a feszültségben szinte érthetetlenül, de meglesz majd! A királyi szó nem veszhet el, sőt, az idő múlásával gyarapodni fog, mint a szaracénok és zsidók kamatra kiadott pénze. A vezeklő türelmesen várt sorsára egy féllábú ember mögött, az emberkígyó közepén. Gyomrában? Jónásként? Ahol már előre hal- és pállott szalonna szaga teijengett. S penetránsabb bűz is, mert a remények és emlékek egymást emésztették. Az augusztusi hőség kevéssé zavarta, különbekhez szokott. Annál inkább a bűz: amióta benső zarándoklatát megkezdte, azóta hús gyanánt legföljebb valami bogyóban lakmározó kukacot evett. A szag bűneire emlékeztette, amelyek körülveszik, testét szorongatják, ugyanakkor beléhatol- tak, a tüdejéből kiszorítják a tiszta levegőt, véréből az erőt, lelkét romlott513
