Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Vajda Andrea: Mese - mese: regényecske
VAJDA ANDREA Mese — mese: regényecske SZAUER ÁGOSTON: KIS REGÉNYTÜKÖR Az eddig elsősorban lírikusként tevékenykedő Szauer Ágoston most másik arcát fedte fel előttünk: prózaíróként mutatkozott be. Az időleges műfajváltás (vagy párhuzamossá váló más-műfajúság?) azonban nem jelent eltávolodást a verseiből jól ismert nyelvezettől, hiszen a Kis regény tükörben megszólaló Szauer hangütése nagyban emlékeztet a költőére. Mintha könyvének formátuma is emlékeztetni akarna a versek finom, aprólékosan és pontos ér- zékletességgel kidolgozott mikrokozmoszára. A fehérborítós, Perlott Csaba Vilmos fedélrajzával díszített, kellemes kivitelű, kis alakú kötet akár zsebben is elfér, így igazán bárhol, bármikor olvasható. A piros színű, mintegy álombéli, képzeletbeli hangulatot sejtető grafika mármost egy város látképét mutatja. Talán a regénybeli Várhely rajza ez, a cselekményben központi jelentőséggel bíró településé, de utalhat számos más helységre is, amelyeket az elbeszélő a történet során megemlít, vagy akár az összes város egyesített ,ideájáról”, ősképéről, az igazi városról is szó lehet esetében, amely vágyat ébreszt szemlélőjében, hogy bepillantson e kisvilág életébe. Mert a regényt olvasva valóban egy miniatűr univerzum tárul elénk a maga különös összevisszaságában. Ebben a bonyolult sokféleségben az író megpróbál valamiképpen rendet teremteni, hol sikerrel, hol sikertelenül. Az olvasó első nekifutásra nehezen igazodik el a kusza cselekményvezetésben, az idősíkok állandó váltakozása zavaróan hat rá. Úgy érezheti, mintha egy meghibásodott időgépben utazna, amely ide-oda dobálja őt helyszínek, korok, emberek között. Ám ha nehezen is, azért mégiscsak meglelhető a mű „Ariadne- fonala”. Az alaphelyzet a következő: adott a jelenben maga az elbeszélő, aki amatőr csillagász, mellesleg író, aki regényt hoz létre a Föld túloldalán levő világítótorony őréről. Ez az őr, Arnold űr szintén készít egy regényt az elbeszélőről. Ezen a ponton szoros megfelelést, azonosságot, tükröződést érzékelünk: az elbeszélő ír valakiről, aki viszont őróla állít elő munkát. Ez utóbbi szöveg pedig, így, tulajdonképpen önvallomás, csupán más által előadva. Szauer bonyolult elbeszélő-technikája okozza, hogy nem mindig könnyű eldönteni, mikor ki beszél. A jelen eseményeiről szól-e éppen az elsődleges narrátor, vagy Arnold úr történetéről, esetleg Arnold úr őt tárgyaló regényét idézi, illetve - amiről még nem tettünk említést - saját naplójának egyes részleteit használja fel? Mindebből kifolyólag a csillagász mindenütt ott van, ott lehet, függetlenedve kortól és időtől. Tehát nem a hagyományos lineáris vonalú cselekményvezetést mutatja a mű szerkezete. Sok apró, körülbelül 504
