Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Szepesi Attila: Ördögszekér
kerezik és itt mozulatlan, odafönn a szélbe fonja dinamikus lombját -Benénél hiányzik. Az ő szemléletének mindegy, hogy a fa alul a rögökbe és az ásványokba, odafönn pedig a légnemű elembe fonódik. Az elem akkor is őselem, ha a halmazállapota más. Mindkettő a láthatatlant képviseli, az eró'sebb létet, s legbensőbb természete látványként nem mutatkozik meg, csak átélhető'. Festőnk képei konstruktívak és dekoratívak. Ez fontos, de korántsem a legfontosabb. A konstruktivitásnak és a dekorativitásnak alig-alig van időbeli vonatkozása. Márpedig Bene Géza domboldalai, veres és aranysárga, türkiz és fekete fái, víztükrei és felhőjátékai - időzárványok. Nem a história egymásra tipró korszakainak, hanem a nagyobb léptékű időnek az emlékeztetői. Művészetének jelképe és védjegye a fa. Foltok egységeként éli át festőnk ezeket a csodálatos élőlényeket, melyek elárasztották az egész világot, a trópusi tengerpartoktól a havas hegytetőkig, a legparányibb szigetektől a zúzmarás sarkkörök közeiéig, és felfejthetetlenül bonyolult rendszerüket nincsen botanikus, aki egészen átlátná. Egyszerűek és titokzatosak. Szenvedőek és heroikusak. Képesek a küzdelemre, de - ahogy a neves természettudós, Balogh János mondja - képtelenek a gonoszságra, a gyűlöletre. A magányos ember a fákban önmagára ismer. Van Gogh a maga felboly- dult gondolatvilágát, Csontváry a maga prófétikus megragadottságát, Cezanne a megszerkesztett világban elfoglalt helyüket, Nagy István az ősbálványok eleven emlékezetét vetítette ki a fákra. Bene Géza fáiban kristályok csillámlanak és a növények zöld vére kering. „... A fák nagy pátosza: a nagy elragadottság. Ez bennük a színültig teltség hullámzó növekedése, alvó lüktetése, az áradó elszenvedése, ez bennük a fekete bársony kígyó meleg ölelése. Azt teszik, amit az élet velük tesz, ez a láz, és még eggyel több. Már nem is láz, már nem több abból, ami van, hanem kevesebb. Hűsebb, hígabb, csendesebb, egyszerűbb, kevésbé követelő, elégedettebb és állandóbb. Az égés mérséklése, a láznak nem fel, hanem lefelé való fokozása, állandóbb s mélyebb elmerülés. Ez a hűvös láz. Áfák az intenzitás fokozásában odáig jutottak, hogy alig melegebbek, mint a föld...”-írja Hamvas Béla, a fák természetén tűnődve. Bene Géza jeltelen, mégis hősi élete példa. Mint szellemrokonaié, a Nagy Balog Jánosé, Egry Józsefé, Nagy Istváné, Veszelszky Béláé és Tóth Menyhérté. Rajztanárból ritkán lesz jelentékeny művész. Lehet tán vasárnapi festő, de többnyire megnyaklott félművész marad, aki az alkotást abbahagyja, festéke beszárad, vásznai elporosodnak. Csak ködbe-nyaklott művészálmának emléke kísérti meg olykor a pedagógus-munka mártíriumában. Belül nagyon erősnek és a világot pontosan ismerőnek kell lennie egy szürke rajztanárnak ahhoz, hogy mesterré válhasson a világvégi Telepes utcában. 490
