Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt
elmélyülés, a meditáció fontos eleme, feltétele az ismétlődés. Repetitív verseim a nyolcvanas években komoly visszhangot keltettek, bár számos bírálatot is kiváltottak, gyakran kerültem velük ellentmondásos szituációkba. Emlékszem, 1985-ben Kalocsán Nicolas Schöffer magyar származású, Francia- országban világhírűvé lett képzőművész nyilvánosan megdicsért, mondván, hogy ez a technika segít a befelé fordulásban, elmélyülésben. Néhány évvel később, amikor Párizsban nála jártam, a korábban megdicsért versekről jegyezte meg: JPetőcz, erős tehetséget érzek magában, csak az a maga baja, hogy mindent többször mond!” Persze, ez az anekdota is azt mutatja, hogy miközben nagyon is fontos a mesterek véleménye, aközben képesnek kell lennünk arra, hogy az ellentmondásokat önmagunkban oldjuk fel.-Ezt a repetitív technikát többnyire a Zárójelversek6e?z alkalmazta?- Igen. A nyolcvanas évek közepén egy új versformát hoztam létre, amit Zárójelversnek neveztem el. Elsősorban a minimal zene hatására jött létre ez a sorozat, amely meditációs szövegek megírásának kedvez. Közös ezekben a versekben, hogy tizennégy sorosak, tehát a szonettnek egy változatáról van szó, zárójelbe teszem magát a verset, és olyan számozással látom el, amely a hagyományos szonett tagolására utal. Jelenleg már a hetvenötödik opusnál tartok, célom, hogy százig eljussak, akkor abbahagyom.- Önt a hazai képvers-irodalom jelentős művészének tartják. A szövegnek látványként is érvényesülnie kell?- Ez egy meglehetősen nehéz kérdés. Azt kell mondanom, hogy a problémát sokkal világosabban láttam a nyolcvanas évek elején, mint most. A szöveg vizuális kiteijedése tény, s mint ilyen nyilvánvaló, hogy képi minőségében, „külalakjában” is üzenetet hordoz. Ma már művészettörténeti közhely, de talán nem felesleges ismételni, hogy a szöveg vizuális szerepének hangsúlyozása nem valamiféle avantgárd vagy XX. századi sajátosság. Amióta létezik írás, azóta létezik az írás képisége is: az ókorból csodálatos képversek maradtak ránk, a reneszánsz idején pedig egyenesen virágkorát élte a képvers-költészet. Szenczi Molnár Albert is használta a szöveg képiségét, létrehozott ilyen jellegű alkotásokat, de sokakat említhetnék, a legismertebbek persze Magyarországon Apollinaire, Kassák. Az írás alapvetően kép. De a vers szövege a tudatban nem képként, hanem verbális anyagként jelenik meg, a képvers az a kevésbé közismert vagy kultivált útja az irodalmi gyakorlatnak, ahol a szöveg látványa esztétikai élményként jelentkezik. Két évtized távlatából úgy látom, hogy a vizuális költészet átlépést jelent a képzőművészetbe, de ezt még 1983-ban tagadtam volna. A képversben a vizuális asszociációnak igen nagy szerepe van, és ez az asszociáció még a hagyományos, verbális gondolatmenettel is gazdagodhat.- Mely kötetek foglalják össze a magyar vizuális költészetet?- 1982-ben jelent meg a Ver/s/ziók antológia, amely - ezt szoktam mondani - határkő volt a modern, századvégi irodalom történetében, mert ebben az antológiában jelentek meg hosszú idő után először újszerű, experimentális irodalmi alkotások. A Verlslziókban egyébként botrányt keltő műveim jelentek meg, köztük az Emlékezés Jolánra című „versfotó”, amely egy meztelen nőt ábrázolt, akinek a teste tele volt írva szöveggel. Ez a „botrányos” alkotás akkor engem a szélsőséges avantgárdhoz sorolt, ami akkor sem volt igaz teljesen, bár semmiképpen sem érzem ezt a minősítést degradálónak, csak éppen 473
