Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Serdián Miklós György: Svájci kalap (részlet)
babér és udvariasan lestem a hivatlan vendég szavait - mintha én lettem volna a szomszéd utcalány kutyája. Mert Sch. ott is törzsvendégnek számított, és állítólag ingyen, mert nagyon nagy volt neki. „Mit akarhat tólem ez a barom”, gondoltam magamban kérdés formájában és motyogni se nagyon volt merszem. „Pénzem nincs annyi mint neki, agyam se, szerencsém többé-kevésbé for- gandó. Jószerével nem létező'. Amúgy nemsokára elhúzom a belem innen, és látni se fognak egy idó're a környéken. De hosszú idó're. Mit akarhat?! Mi dolga velem?!”, futott át megfélemlített tudatomon. De nem hagyott soká perzseló'dni a kíváncsiság tűzén.- A felesége visszajön - mondta.- De hiszen valójában el se ment - válaszoltam én, kissé magatehetetlen hangnemben.- De. Tegnap elhatározta, hogy velem fog élni. Csak velem. És velem egyesegyedül: édeskettesben. De egy óra múlva meggondolta magát - hisz maga csak tudja milyen a becses neje. De tudja mit: tegezó'djünk - Jó - mondtam és közben átfutott az agyamon, hogy „még ezt is”.- Akkor hát kezet rá - Igen. De nem lenne értelmesebb, ha nem kapkodnátok el a dolgot. Előbb talán mérlegelni kéne a következmények súlyát. Hátha csupán pillanatnyi meggondolatlanságról van szó - vetettem közbe. - Te egy nagyon okos ember vagy - mondta Sch. vigyorogva és akár török vendégmunkás is lehetett volna ezzel a mondatszerkesztéssel.- Koszi. De az égvilágon semmi hasznom sincs belőle - ahogy az ábra mutatja —- Igen. Bizony. Egészen biztosan. De nem mindig az az átkozott pénz a fontos. Meglátod: nagyon jó lesz - berregte mint egy gőzgép. Lehengerlőén.- Rendben. És? - kérdeztem, mert elegem volt a szócséplésből.- Mi az hogy „és” ?! Velem nem lehet ilyen hangon beszélni - kiabálta és még mondott valami fenyegetőt, hóna alá vette a macskát és sértődötten távozott. Évekkel később olvasom egy félhíres napilapban, hogy Schwager Sch. Albert a Nestlé konszern képviselőjeként tejpor eladásáról tárgyal Afrikában. „Hogy engem hülyének néztél az egy dolog”, gondolom. 6. - Ösztönös számítás fajmacskával Az ezüstös szőrű nagyfejű állat unottan nyújtózott egyet a kosarában. Morcos képpel meredt maga elé a semmibe és úgy állította be magának, mintha megzavarták volna a nyugalmát, pedig semmi más gondja nem volt az életben, csak a zabálás: péppé főzött halfilé vagy konzervből a borjúdarált. Teljesen mindegy volt a számára mitől okádja le a perzsaszőnyeget. Néha egy-egy legyet is elrágcsált, amit félhullán az orra alá dugtak és ilyenkor széles vigyor terült el a képén - a kiteljesedett kéj, a vadászat mámora. A fiatalnak látszó svéd parasztlány, aki besegített a háztartásba és szabad idejében nyelviskolába járt, kis híján nyakát törte az egyik nyálkás folton, mert azt nem merte elárulni, hogy síelni volt - nyáron. És csak azért, mert Davos-ból akart képeslapot küldeni haza, és fogalma sem volt semmiről, de 461
