Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Vathy Zsuzsa: Kalandregény

nek: csináljunk gyereket, ha tudunk. Próbáljuk meg, csináljunk. Hátha tudunk. Neveljük fel közösen. Éljünk együtt, ha tudunk. Akár szerethetjük is egymást, az sem akadály.

Akáciusz beleizzadt, míg megfogalmazta a saját befejezését. Ahogy ő egy ilyen levelet - persze, magában és magának - befejezne. Viszont végére ért és megkönnyebbült. Föláll, járkál a szobában, hogy lerázza magáról magasröptű gondolatainak középsúlyú terheit, és azt kérdezi magától: ma mit ebédelsz Akáciusz? Ha úgy tetszik, ak-kus? Ak-kus török szó, és azt jelenti, fehér sólyom. Állítólag azt is jelenti, bátor.

Akérdésre a gyomra hangosan felmordul. Csend legyen, mondja Akáciusz. Különben is, úgy tudom, fogyni akarsz. Ha valaki fogyni akar, ne egyen. Persze, ha nagyon éhes, egyen.

Pacal konzervet talál a szekrényben, kettőt kibont. A dupla adagra az a mentség, hogy nincs hozzá krumpli. Igaz, van kenyér, és azt bőséggel eszik is hozzá.

A bőséges lakoma után a judex fejében megfogan egy eredeti gondolat: elmegy úszni. Ha nem is evett sokat, egy kicsit azért többet a kelleténél, nem beszélve arról, hogy ez a szabadsága utolsó napja. Elérkezett, ahogy mondják. Jobb lett volna, ha minden nap úszik, de ha már nem tette, legalább ne múljon el enélkül az egészséges program nélkül a szabadság. Ottó, a masszőr is örülne. Estefelé majd eszik pizzát, sőt, betartva fogadalmát, bemegy az étterembe, a Pizza Hut-ba, leül az egyik rózsaszínű asztalhoz - a Barbie babák szobájának színétől fólnevetett Akáciusz - és rendel egy sajtos pizzát. Szívesen elhívna magával valakit, hogy ne egyedül élvezze ezt a non plusz ultrát, de kit hívjon?

Akáciusz úgy érzi, kezd visszatérni a kedve a régi kerékvágásba, fütyö- részik és keresi a fürdőruháját. Már maga sem hiszi, hogy megtalálja, amikor egy narancssárga hátizsákból kiveszi. Kinn, az utcán megállapítja, a köd már oszlott valamelyest, de tíz méterre még most se látni.

Jézus szeret téged, olvassa a téren, az egyik ház falán, és alatta, hogy: Bűneid zsoldja a halál. Valaki krétával odaírta: Ha hiszel imádkozz, ha nem hiszel, csodálkozz.

És már jön is a villamos. Szokatlanul gyorsan szalad be a megállóba, lassúbb tempójú hősünknek futnia kell vagy tíz métert, hogy az utolsó kocsit elérje. Persze, kivárhatná a következőt, csak a késztetés, hogy ne mardjon le, ne veszítsen időt. Időt sohase veszítsen.

Nem száll ki senki, belül a kocsi nem üres, de nem is zsúfolt, mégis, közvetlenül az ajtóban egy szokatlanul magas, testes lány áll. Terpeszben áll, a fogódzóba kapaszkodik, és úgy áll ott, mint akit azért tettek oda, hogy ne engedjen fölszállni senkit. Fényes rövidkabát, fekete nadrág van rajta, arca barátságtalan. Mellette, ugyancsak az ajtóban, egy még magasabb, még testesebb fiatalember áll, ugyanúgy, mint a lány, csak ő háttal.

Beljebb tudna menni, kérdezi Akáciusz a lányt, magától értetődőnek tartja, hogy a lány beljebb húzódik, már lép is föl, de a lány nem mozdul. Nem tudok, mondja, és tényleg nem megy. Kizárt, mondja Akáciusz (vajon miért nem fordul meg és hagyja elmenni a villamost? csak azért, mert futott utána?), látom, hogy van hely. Itt nincs, mondja a lány. Akáciusz föllép, a lányt beljebb tolja és azt mondja, ugye, hogy van. És megint nem érti, miért nem hagyja elmenni a villamost, de ekkorra becsukódik a háta mögött az ajtó.

448