Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Bohár András: Egy késő üzenet...

tételezett budapesti, underground és egyéb avantgárd előtérbe helyezését. Ehhez kötó'dik a pszeudotextusok már jelzett néhány mozzanata, amelyek a szövegeződés konkrét formáival is alátámasztják mindezt, hol pozitív, hol negatív eló'feltételezések jegyében.

De nézzünk konkrét elleplezési példát is! „Sem a tömlőgyártás műszaki tökéletesítése, sem régi borok áttöltögetése nem érdekelte a budapesti underground íróit - új bort töltöttek új tömlőbe. Irodalmuk világszemléleti, de nem világnézeti megalapozású volt. A mai és holnapi világ kulturális és metapoli- tikai állapotának kutatását, a szellemi világ törvényszerűségeinek kutatását és az individuális sorskutatást, egyben mindhárom szféra aktív befolyásolását tűzte ki célul.” Ez végül nyitott kulturális szituáció ellenpontjaként is felfogható összegző' értékelés, amely egyetlen értékként saját egzisztencialitását és művészi világértelmezését ismeri el. Ez az alapállás önmagában nem káros, ha csak egy irodalmi irányzat manifesztumaként jelenik meg, azonban ha a kultúra egészére kivetített értékelésként, akkor az problematikus volt megírásának idején, és miként napjainkban is az lehet.

Természetesen a pretextuális leplezettség pozitív megmutatkozásáról is érdemes szólnunk. Szilágyi Ákos Hamu és mamu könyvének értelmezése kapcsán a kötelező tiszteletkörök lerovása és kritikai hangok megszólaltatása után: megjelenik a 60-70-es évek honi avantgárd kísérleteinek egybevetése a klasszikus orosz avantgárd minőségi elemeivel. S itt az utóbbi jelentőségének hangsúlyozásán túl saját létszituációnkat érintő megjegyzések is sorakoznak, amelyek túlmutathatnak az avantgárd és a váratlan kultúra kínálta fogalmi apparátusok látókörén: „Vissza tehát valóban nem mehetünk, de a nihilizmus fertőzött földjén és vizén át való e/ó'rehaladásunk közben fólfele is: nem egy nagyot ugorva, hanem a földi és égi statika törvényeinek gondos tanulmányozásával és figyelembevételével folyamatosan emelkedve a kozmosz levegőjéig és a logosz tüzéig, és akkor és csak akkor - a hamuból valóban kikelhet ’a szabadság és a játék’ főnixmadara.”

(kontext - és +) A kilencvenes évek kontextusának jellemzése csak címében érzékelteti az „avantgárd reneszánsz” megjelenését. Mert az előző évtizedekben valóban és jellegzetesen avantgárd deklarációk értelmezése jelezhette a váratlan kultúra formavariációit. Antológiák, csoportosulások, alkotói teljesítmények méltatása mögött minőségi elemek munkáltak. Nem így fest mindez - legalábbis a Tábor Ádám által citált megnyilvánulások tekintetében. Mely formációk sokkal inkább kötődnek a posztmodern eklektika kulturálisan meghatározott pozíciójához, avagy avantgárd „visszaemlékezéseként” pszeudo szimbólumok keretében jelezhető kordokumentumként funkcionáltak.

De a kontextualizáció egészének nóvuma akkor is befejezésként megjegyezhető. A feladat így már „csak” a filológiai, irodalomtörténeti, művészet- történeti, szociológiai stb. összefüggések megmutatásához kell, hogy kapcsolódjék, amely magába fogja a korszak egészének avantgárd kultúráját, miként az egyes alkotók ehhez kötődő teljesítményeit. Ám mindez csak az ideológia kényszerektől mentes elemzések, értelmezések keretében válik lehetségessé. S akkor Tábor Ádám „késő üzenete...” is helyére kerül, s mint esszé-visszaemlékezés, résztvevő-megfigyelő által rögzített tudósítás megtalálja koronként változó helyét kialakítandó és magára várató: nyitott kultúránkban.

Balassi Kiadó, Bp., 1997.

402