Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Bratka László: Az orosz abszurd legnagyobb alakja

egy villamosra, amelyet meglovagol egy óriás; különben még egy város körvonalait is bele lehetett látni. Ivan Jakovlevics a plafont nézte, de nem a foltot, hanem csak úgy, nem tudni pontosan, hová nézett; közben elmosolyodott és hunyorított. Aztán kimeresztette a szemét és úgy felhúzta a szemöldökét, hogy tangoharmonikaként összecsúszott a homloka, és talán egészen eltűnik, ha Iván Jakovlevics nem hunyorít újra, hogy aztán a fejére rántsa a takarót, mintha elszégyellte volna magát. Ekkor a takaró alól előkerült a csupasz lába, és rögtön rátelepedett egy légy a jobb lába nagyujjára. Megmozgatta a lábujját, és a légy átröppent a sarkára. Ekkor mindkét lábával elkapta a takarót, mégpedig az egyiket beleakasztotta alulról, a másikat kifacsarta, és az alsóra szorította vele a takarót, és ily módon rántotta le a fejéről. ,A francba!” - mondta és felfújta a képét. Azt szokta mondani, hogy „a francba”, ha sikerült, vagy ha épp ellenkezőleg, végképp nem sikerült neki valami - természetesen nem hangosan és egyáltalán nem azért mondta, hogy meghallják, hanem csak úgy, magának, magában. Most pedig, miután azt mondta, hogy „a francba”, fölült az ágyon és a szék felé nyúlt, amelyen a nadrágja, az inge és egyéb fehérneműje volt. Nadrágban a csíkosat szerette. Hanem éppen, de tényleg, egyáltalán nem lehetett csíkos nadrágot venni. Járt a Leningrádruhában is, a Nagyáruházban is, a Paszázsban is, a Gosztyinnij Dvorban is, és a Pétervári Oldalon is végigjárta a ruhaboltokat. Még Ohtába is kibumlizott, de sehol sem talált csíkos nadrágot. A régit viszont úgy elhordta, hogy nem lehetett fölvenni. Többször megvarrta, de a végén már ez sem segített. Újra végigjárta a ruhaboltokat, és megintcsak nem találván csíkos nadrágot, elhatározta, hogy kockásat vesz. De kockás sem volt sehol. Ekkor elhatározta, hogy szürkét vesz, de szürkét sem talált. És magának való feketét sem. Ekkor elindult, hogy kéket vegyen, de amíg feketét keresett, addig eltűnt a kék is, a barna is. És a végén sárga püttyös zöld nadrágot kellett vennie. A boltban úgy látta, hogy nem is olyan rikító a színe, és egyáltalán nem izgatják az ember szemét a sárga pöttyök. Otthon viszont felfedezte, hogy az egyik nadrágszár mintha valóban nemes árnyalatú lenne, hanem a másik egyszerűen türkizkék, és csak úgy izzanak rajta a sárga pöttyök. Megpróbálta kifordítani, ekkor viszont mindkét nadrágszár arra mutatott hajlandóságot, hogy átmenjen zöld pöttyös sárgába, és olyan vicces kinézetük volt, hogy úgy tűnt: elég egy ilyen nadrágot kivinni a film után a mozivászon alatti esztrádszínpadra, és fél óráig röhög a közönség. Két napig képtelen volt rászánni magát, hogy felvegye, de aztán mégiscsak muszáj volt, amikor a régi úgy szétment, hogy messziről látszott: Ivan Jakovlevics alsónadrágja is varrásra, foltozásra szorul. Először csak kióvakodni mert benne az utcára. A kapu előtt előbb elnézett jobbra és balra, és csak ezután indult gyors léptekkel a hivatala felé, miután meggyőződött, hogy senki sincs a közelben. Elsőként, nagy kosárral a fején, egy almaárus jött vele szembe. Semmit sem szólt, ahogy meglátta Ivan Jakov- levicset, hanem csak akkor állt meg, amikor az elment mellette, és mivel a kosár megakadályozta, hogy megfordítsa a fejét, egész testével fordult meg, és úgy nézett Ivan Jakovlevics után; talán még a fejét is megcsóválja, ha nincs ott - megintcsak - a kosár. Ivan Jakovlevics vígan ment tovább, mivel jót olvasott ki az almaárussal való találkozásból. Nem látta az árus manővereit, és azzal bátorította magát, hogy nem is szúr annyira szemet a nadrágja. Ekkor, aktatáskával a hóna alatt, egy ugyanolyan hivatalnok jött vele szembe,

372