Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Molnár Miklós: Szajré
A teremtés motívumismétló'dések káprázatos szövedéke. Milliónyi változatban tűnik fel újra meg újra ugyanaz. Talán mind közt legősibb a robbanás, a tüsszentés, a köpés motívuma; azonos elv szerint működik a napkitörés, a magömlés, a lövedéket kibocsátó fegyver. Úgy hugyozunk, ahogy az ősvulkánok kitörtek. Házaink, templomaink az anyag megdermedt protuberanciái, megannyi irányított láva. A zene: lőgyakorlatok - bele a csöndbe. Ha fütyülünk, sebesen röpülő kis magocskákat helyezünk a levegőre - dallamokat köpdösünk. Az írás meg a beszéd is ugyanannak az ejakulációra törő osin- gerületnek a folytonos kisülése. Minden folyton köpődik a világköpedelemben - száll az ősszájból, a végső isteni fogadóedény felé. Jó pár éve már, hogy köptem egy jó hegyeset, csavartat, legényesen cifrát, bele egyenesen a hatalom levesébe. Sorsfordító, karmatikus köpésnek bizonyult, a felfröccsenő lé maradandó nyomokat égetett belém. Lényegem szerint ma is az vagyok, aki egyszer odaköpött. Egyetlen köpésből pattantam elő. (Ki volt pedig írva mindenhová, hogy Köpködni tilosl) Drámai köpésemnek persze megvoltak a maga előzményei. Egy ízben már apám is megeresztett egy csinos kis dramaturgiai nyálgombócot - falrengető sikerrel: azonmód felfüggesztették állásából, és (ez volt a legkedvezőbb elbánás, amiben súlyos vétke nyomán részesülhetett) nyugdíjba küldték. O egyébként is ilyen foghegyről köpdöső, rátarti, nyakas magyar fajtából származott. Pusztai futóbetyárokat gatyába rázó, falut, templomot, közösséget építő, küldetéses kálomista lelkipásztornak volt finom őskeleti remegésekkel beoltott, folyvást zendülő ivadéka. Meg kellett tanulnia, mire végzi itt minden lázadó. Egy-egy elképesztő ötlet kedvéért - hökkentsd meg a fajankóit! - bármikor odaadta fél királyságát (tán ösztönösen is érezve, hogy egyszer majd elkonfiskálják az egészet). Alig serdült sihederré, máris jókorát odasercintett a családi ház küszöbére, merthogy 1919-ben az ország romlásán való nagy háborodása (vagy inkább a félsz, hogy rabiátus atyja előtt nem állhat meg a halasi gimnáziumban kapott gyatra matéziskalkulussal) a vöröskatonák közé sodorta. A practical joke páratlanul csattanósra sikeredett: a kommün bukása után apámat halálra ítélték. Nagyapámnak összes egyházi és világi befolyását latba kellett vetnie, hogy a halálos ítélet kegyelemből ötven botütésre változtattassék át. A tékozló fiúra a kálvinista Mekka főterén, nyilvánosan mérték rá a kegyelmi suhalmakat - Lúdas Mátyás se döngette el Döbrögi uraságot akkurátosabban. Az ifjúkori Sturm und Drang csupán szelíd előhangja volt a későbbi nagy lázadásnak, melyet környezete már végképp nem volt hajlandó megbocsátani: hogy papfi, sőt segédlelkész létére pesti zsidólányt vett feleségül. Meglehet, épp a papfisága motiválta ebben is; összes lázadásának voltaképpeni címzettje Kálvin & Luther lehetett, a modem Európa sátáni géniuszai, Hitler és Sztálin ükapái. (Gyönyörű asszonya kimenekült ugyan a náci zónából, de aztán Londonban öngyilkos lett. Őróla apám soha nem beszélt. Jószerivel csak a nevét tudom e néhai asszonynak, s egy fényképét láttam - mégis nagyon közeli rokonomnak, szinte tiszteletbeli anyámnak éreztem mindig.) Néhanapján micsoda robusztus pojácáskodásokban törtek elő apám 351
