Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Vörös Júlia: A költő lánglelke nyomában
Petőfit a szinte erőszakosságig elmenő, túlzott ráhatás a menyasszony részéről. Egyensúlyt, harmóniát semmiképpen sem mutatnak a párkapcsolati betűk ebben az időszakban. A következő kéziratunk egy levél, Koltóról címezte Petőfi 1847. szeptember 30-án Bernát Gáspárnak. Bernát Gáspár pesti barátja a költőnek, jogvégzett ember, de soha nem ügyvédkedett. Az 1830-40-es évek folyóirataiban közölt adomákat. Ezeket kedvelte a közönség az írójuk eredeti ötletei miatt, s később összegyűjtve meg is jelentek. Petőfi e levélben újságolja el barátjának, hogy megnősült, és kíváncsian bíztatja a pesti eseményekről való híradásra. Akoltói mézeshetek elszigeteltségében sem tud szabadulni a nagyvilágtól, hírekre vágyik. A kézírás aláhúzza és megerősíti az előző levél vizsgálata alkalmával megállapítottakat. Petőfi nem tudja kikapcsolni magából a világ történéseit, azokkal együtt él, még a mézeshetek alatt is. Igen erős a tájékozódási igénye, még itt a költői elzárkózásban sincs elszakadva a nagy közösségtől, az összefonódás annyira erős. A világ felé való nyitottságát több írásjel bizonyítja, s emögött a nyitottság mögött ott rejtőzik egy szelektáló képesség is: hogy őt milyen embernek tartják mások, azzal kevésbé törődik. Jól megszűri, hogy kinek a véleményére ad. Persze, itt nem a saját személye a fontos! A Szendrey Júliához fűződő kapcsolatával egy külön fejezetben lesz feladatunk foglalkozni, de már most meg kell jegyeznünk, hogy itt, a kohói mézeshetek idején, néhány hetes ifjú férjként nem a legfontosabb neki a fiatal feleség sem. Akik a hirtelen fellángoló és lankadatlanul égő nagy szerelem fényében látták eddig, és továbbra is így kívánják látni a Petőfi-Szendrey Júlia kapcsolatot, azok most biztosan csodálkozva kapják fel a fejüket, és összehúzzák a szemöldöküket. Ám az írásjelek üzenete ellen nincs mit tenni, őszinteségük vitathatatlan. A költő érzi Júlia ragaszkodását (e ragaszkodás minőségéről majd még szólni fogunk), de tökéletesen el tudja választani önmagában a nemzet költőjének a szerepét az ifjú férj szerepétől. Amennyire képes saját magát teljesen átadni egy nagy feladatnak, annyira nem oldódik fel az ifjú szerelmes férj szerepében. Érzelmei egy percre sem ragadják el, végig megmarad eszméi elkötelezettjének. Petőfi élethelyzetei többnyire nem szokványosak, s minthogy a különleges szituációk különleges pszichés reakciókat is produkálnak, az ilyen helyzetekben született kézírásokból sem hétköznapi lelki történések olvashatók ki. Az erdélyi hadsereg című vers az erdélyi hadjárat idején született, 1848. március 30-i dátummal látta el a költő. Nem csupán a kézirat keletkezésének a körülményei viszontagságosak, hanem további sorsa is: elveszett, fotómásolat őrzi csupán. A költő katonai pályafutása szeptemberben kezdődik ugyan, de ez a márciusi dátummal ellátott kézirat is tartalmaz valamit a magyar forrongás állapotából. Ezen nem is kell csodálkoznunk, hiszen már tudjuk, hogy a vers írója mennyire egyedül élt a magyarsággal. Széthúzottak, lapítottak a kisbetűs sorok. Ezt írhatnánk esetleg a kisebb írófelület, a papír behatárolt méretének a számlájára, de ennek mélyebb jelentése van. A költő figyelembe veszi a saját korlátáit, a lehetőségeit. Siettetné a magyarországi események alakulását, de hiába venné vállára a legszívesebben a legnagyobb lelkesedéssel, ösztönösen a dolgok irányítását, ennek érzi a nyomasztó korlátáit. 312
