Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Valuch Tibor: A népi mozgalomról
platformján álló Nemzeti Parasztpártnak a hatalom részeseként alkalma és lehetősége volt arra, hogy korábbi reformelképzeléseit legalább részben átültesse a gyakorlatba. Elegendő, ha a földreform-rendelet kiadásában és végrehajtásában, vagy éppen a valóságos önkormányzati rendszer megteremtését célzó közigazgatási reformtervek (Erdei-Bibó-terv) kidolgozásában játszott parasztpárti szerepre utalunk. Az 1947/48-tól a nyolcvanas évek végéig terjedő harmadik időszakban a népi mozgalomhoz tartozók hatalomhoz való viszonya gyakran változik, néha meglehetősen ambivalens. A hatalmon belüli és hatalom közeli pozíció, a meg- tűrtség és ellenzékiség váltogatja magát időről-időre. Az ötvenes évek elejére a kevesek hatalmon belülisége és a többség alighogy megtűrtsége volt a jellemző, az ötvenes évek második harmadától, az 1953 júniusi váltást követően, a meghatározó személyiségek pozíciója egyértelműen ellenzékivé válik, többen idősebbek és fiatalok egyaránt szerepet játszanak a forradalmat megelőző esztendők irodalmi, irodalompolitikai és irodalmi vitáiban. Az 1956-os forradalom leverése után27 néhányan - köztük Bibó István - börtönbe kerülnek, a többség - az 1958-as népi írókról szóló pártállásfoglalással28 megbélyegezve - pedig ismét a tűréshatárra kerül a nyílt csoportszerveződés lehetőségétől megfosztva. Ennek az időszaknak két máig vitatott és nehezen tisztázható kérdése van: a népi írók szerepe az 1957-es - politikai hűségnyilatkozattal is felérő - ENSZ- ötösbizottság elleni tiltakozás aláírásában, illetve az, milyen szerepet játszottak a népiek a hatvanas évek elejének „nagy kiegyezésében”.29 A hatvanashetvenes évek folyamán folytatódik a tűrt és támogatott helyzet közötti ingadozás, s a hetvenes évek végétől-nyolcvanas évek első felétől veszi kezdetét az a már nem pusztán szellemi, hanem politikai csoportszerveződés, amely - a nagyobb és nyílt konfrontációkat lehetőség szerint kerülve - ismét az ellenzéki beállítottságot helyezi előtérbe. A negyedik szakasz, a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak, amikor a népiségnek - mint a rendszerváltó ideológiák egyikének - ismét hatalmon belüli pozíció jutott, amely pozícióból a népiség hamarosan ki is esett anélkül, hogy jelentős kísérlet történt volna e jelentős hagyományokkal bíró eszmekor korszerűsítésére. Az egyetlen jelentős eredmény, ami részben ennek az időszaknak a népi indíttatású politikai kezdeményezéseihez kötődik az, hogy a határontúli magyar kisebbségek kérdése a mindenkori magyar kormánypolitika szerves részévé válik. A korszerű népiség megfogalmazása pedig azóta is várat magára. A népi mozgalom történetével kapcsolatos kérdések hátterében tehát mindig ott rejtőzik az író és a hatalom, illetve az értelmiség és a politika, a politikai szerepvállalás problémája. Miután a népiek rendszerint politikán kívüli eszközökkel próbáltak politikai hatást kelteni, politikai erőt megjeleníteni, többnyire kívül helyezték magukat az írott és íratlan politikai játékszabályokon. így keletkezett az a látszat, hogy ellenzékiként is közel állnak a mindenkori hatalomhoz. S miután rendszerint nem formális politikai eszközökkel tudtak nyomatékot adni álláspontjuknak, hanem informális módon, ez a látszat rendkívül nehezen cáfolható. Még akkor is, ha többségüknek nem voltak igazán jelentős és élő kapcsolataik a mindenkori politikai elitekhez. A népi-urbánus konfliktusok30 egyik forrása éppen ez; Milyen lehet az írók, értelmiségiek viszonya a hatalomhoz és a politikához? A vitának emellett ter302
