Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Mari Saat: Elsa Hermann
MARI SAAT Elsa Hermann Elsa Hermann fiatal korában jó futó volt. Olyannyira jó, hogy amikor választania kellett a továbbtanulás és a sport között, ez utóbbi mellett döntött. Mindemellett nem tartotta magát sportcsillagnak - ahhoz túl kevés volt benne a becsvágy. Ám kötelességtudata, hosszú lába és kitartása a csapat megbecsült tagjává tette, akitől mindig lehetett pontokat remélni. És már csak az apja kedvéért is futott: az apja - aki iijú korában maga is sportolt - nagyon örült az ő győzelmeinek. Elsa anyja már régen meghalt, Az apja dolgozni járt, Elsa pedig számvitelt tanult a műszaki egyetemen. Rájuk kettejükre hárult a háztartás gondja, ők nevelték Elsa kishúgát - anya hagyatékát. Elsa éppen beiratkozott a harmadik évfolyamra, a húga pedig az általános iskola második osztályát kezdte el, amikor meghalt az apjuk. Elsa munkába állt, esti tagozaton folytatta tanulmányait. A pihenőnapokat a lyukas délutánjait a stadionban töltötte. Ám egyszercsak rádöbbent, hogy ez így tovább nem mehet: a húgának mind több nehézsége támadt az iskolában, esténként pedig, amikor Elsa az előadásokat látogatta, a kislány az utcán csatangolt. Nehezen viselte a háromszobás lakás magányát. Miként Elsából, a húgából is hiányzott a kitartás, mi több, a legcsekélyebb kötelességtudat is. Elsa ettől nagyon megrémült. A húga oly védtelen volt, nyitott a jóra és a rosszra egyaránt, egyúttal olyan hiszékeny és annyira kiváncsi, hogy egyszerűen nem lehetett őrizetlenül hagyni. Nem szándékosan volt rossz: egyszerűen vágyott Elsa társaságára; a nővére jelenlétében szófogadó gyereknek bizonyult. Esténként, amikor még ébren feküdt az ágyában, Elsa pedig az éjjeli lámpa fényénél tanult, halkan kérlelte őt: - Ne olvasd azt a könyvet, ilyenkor úgy eltávolodsz tőlem. - Elsának ez roppant módon fájt. A stadionba magával vihette a kishúgát - ott az nem érezte magát elhagyatottnak. A nagy ritkán adódó turnékra is magával vihette olykor-olykor. Vagy arra a kis időre a nagynénje gondjaira bízta... Mígnem aztán végül félbehagyta a tanulmányait. Nem csupán a húga miatt - neki magának is túlságosan fárasztó volt a munka, az otthon, a tanulás, a sport együttese. A sport erőt adott a munkához, ám a napi munkában megfáradt fejjel esténként az előadásokon ülni, emésztődni a húga miatt, még gyakrabban a lakás miatt - mindez együtt már megviselte az idegzetét és csökkentette a sportteljesítményét. A húgának tetszett a stadion. De nem nyughatott. Néhány nyár elmúltával kezdett ráunni a stadionra, némiképp önállósodott, maga is min236
