Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Fehérvári Győző: Az észt irodalom története

tatására törekvő családregény nem csupán egy észt család két jellemző nemzedékének tökéletes lélektani mélységű ábrázolása, hanem árnyaltan megrajzolt szereplői magukon viselik a Biblia archetipikus hőseinek a jellemvonásait és életfelfogását is. Tammsaare ezzel a bámulatos műgonddal kidolgozott regényciklusával világhírre tett szert, neve ott szerepelt a Nobel-díj várományosainak sorában is. A nagyregény után főként a szerelem lélektana foglalkoztatta, ezt jelzik az Elet és szerelem (Elu ja armastus, 1934), valamint a Németet szerettem (Ma armastasin sakslast, 1935) c. regényei. Utolsó művében, a Pokoltanya új sátánja (Pőrgupöhja uus Vanapagan, 1939) c. szatirikus regényében az észt mesevilág ismert alakjainak felhasználásával allegorikusán értelmezi a demagógiát, az igazság és hamisság között meghúzódó, gyakran szinte észrevehetetlen határokat. Tammsaare mellett a korszak meghatározó, immár külföldön is ismertté vált, többnyire reálisra prózalrói: Oskar Luts (1887-1953), Mait Metsanurk (1873-1957), Albert Kivikas (1898-1978), Peet Vallak (1893-1959), valamint a rendkívül szuggesztív, egyéni látásmódú novellista, August Gailit, aki legnagyobb hazai és külföldi sikerét a Toomas Nipernaadi (1928) c. novellafüzérből alkotott lírai-groteszk hangvételű pika- reszk-regényével aratta. A húszas-harmincas évek prózájáról - csakúgy mint a már korábban vázolt lírai terméséről - elmondhatjuk, hogy mind tematikáját, mind ábrázolásmódját tekintve rendkívül gazdag, színes, európai színvonalú volt. A drámairodalom közel sem értékelhető ennyire sikeresnek, mindemellett mégis született néhány maradandó érték. így Tammsaarének az ismert bibliai történetet sajátosan értelmező Judith (1920) c. drámája, s ugyancsak ide sorolhatók a helyzetkomikummal kitűnően bánó, jellegzetes népi figurákat teremtő Hugó Raudsepp (1883-1952) remek komédiái is. A harmincas évek végén jelentkező költőnemzedék - Heiti Talvik (1904-1947), Betti Alver (1906-1989), August Sang (1914-1969), Bemard Kangro (1910-1994), Kersti Merilaas (1909-1985), Uku Masing (1909-1985) - a gazdag lírai hagyomány méltó folytatójának ígérkezett, mint ahogy némely fiatal prózaíró is - pl. Kari Ristikivi (1912-1977) tehetsége is - rendkívüli prózaírót sejtetett. Az észt irodalom további virágzásának ezúttal is a történelmi helyzet alakulása vetett véget. A szovjet megszállás után nem sok esélye maradt a kiteljesedésre. Ezt éppen a legjelentősebb alkotók egy része - többek között Suits, Under, Visnapuu, Gailit, a fiatalok közül Kangro és Ristikivi ismerte fel, s a német csapatok kiűzésével egyidőben internálástól és a fizikai megsemmisítéstől tartva Nyugatra távozott. Ezt az utat követte az írótársadalom csaknem fele. Az otthon maradottakra is nehéz évtizedek következtek, néhányuk, mint például Heiti Talvik vagy Hugo Radsepp a megtorlások áldozatává vált, másokat - így Barbarust és Sempert - magas állami méltóságokba emelték - ám csupán rövid időre, mert hamarosan kegyvesztettekké váltak. A szovjet rend az irodalmat teljes egészében ideológiája szolgálatába kívánta állítani. A líra legfőbb feladataként a szovjet ember háborúban tanúsított hősiességét, a vezér dicsőítését, az „új rend” magasztalását jelölték meg. A próza- és a drámairodalom az emberek „szocialista átnevelését” volt hivatott biztosítani. Az íróknak nem maradt sok választásuk: elhallgatni, kollaboránssá válni - ki karriervágyból, ki korábbi baloldali nézetei alapján tette ezt - vagy kisebb-nagyobb kompromisszumok árán folytatni az írói tevékenységet. Ha csupán a negyvenes-ötvenes évek hazai irodalmát tekintjük, a kép meglehetősen lehangoló.

233