Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Fehérvári Győző: Az észt irodalom története
vékony, ám számbelileg is egyre gyarapodó észt értelmiségi réteg, és a parasztság differenciálódása folytán kifejló'dött nemzeti polgárság, ami természetszerűleg parasztpolgárság volt. Az intézmények tekintetében a nemzeti törekvések szolgálatában állt az Észt Tudós Társaság, és az egyetemen is - a még mindig német nyelvű oktatás ellenére - lassan teret nyert az észt nyelv, első tanára haláláig éppen Fr. R. Faehlmann volt. A társadalom lassú átréteg- zó'désével párhuzamosan fejló'désnek indult az addig csupán időlegesen fel- feltünedezó' észt nyelvű sajtó is. Johann Woldemar Jannsen (1819-1890) 1857- ben alapított Pemo Postimees (Pernui Postás) c. lapja volt az első', komoly olvasótáborral rendelkező' észt újság. Szerkesztője és a kiadója a lapot 1864- ben a nemzeti törekvések központjába, Tartuba telepítette át, és Eesti Postimees (Észt Postás) címmel állította a fenti célok szolgálatába. Jannsen irodalmi munkásságával maga is a kor kiemelkedő irodalmárai közé tartozott, ízes, tréfás falusi történeteivel, valamint idegen, többnyire német szerzők elbeszéléseinek észt környezetbe adaptálásával jelentős szerepe volt az észt irodalom megszerettetésében, az olvasótábor kiszélesítésében. Igen termékeny prózai munkássága - több mint 220 elbeszélés fűződik a nevéhez - mellett ismert dallamokra írt és fordított dalszövegkönyvei az észt kultúra egységesítésének irányába hatottak. A Jannsen által 1865-ben alapított Vane- muine Társaság szervezte meg 1869-ben az első országos dalosünnepet, amelyen az ország különböző részeiből érkezett kórusok - éppen Jannsen dalszövegeinek jóvoltából - együtt énekelték ugyanazon kórusműveket. A dalosünnep hagyománya - az észt történelem legsötétebb korszakait is beleértve - napjainkig él és a nemzeti együvé tartozást demonstrálja. Ugyancsak a Vane- muine Társaságból nőtt ki az észt színházművészet az 1870-es évek elején. Ugyanekkor már a nemzeti értelmiség polarizálódásának is tanúi lehetünk. A Vanemuine köréből vált ki az ún. radikális szárny, melyet Carl Robert Jakobson (1841-1882) publicista, tankönyv- és drámaíró munkássága fémjelez. A jakobsoni szemlélet a radikális nemzeti ideológia jegyében élesen szembefordult Jannsen konzervatívnak kikiáltott, a balti németek segítségére támaszkodó irányzatával, s céljait a cári udvar segítségével vélte elérni. Kettejük között helyezkedett el a mérsékeltnek nevezett Jakob Hurt (1839— 1907) vezette csoportosulás. Hurt, aki mindenekelőtt az anyanyelvi oktatást szorgalmazta a népiskolainál magasabb szinten is, az 1872-ben alapított Észt Toliforgatók Társaságának (Eesti Kirjameeste Selts) elnökeként (1872-1881) a népköltészet szisztematikus gyűjtését szervezte meg egy országos gyűjtő- hálózat kiépítésével, melynek eredményeképp az észt nép a világ egyik leggazdagabb népköltészeti gyűjteményével büszkélkedhet. A korszak két legjelentősebb - immár világirodalmi mércével mérve is számottevő - alkotója Friedrich Reinhold Kreutzwald (1803-1882) és Lydia Koidula (1843-1886) volt. Kreutzwald a tartui egyetemen orvosnak tanult, itt került baráti kapcsolatba Faehlmann-nal, és diplomája megszerzése után vőrui körorvosként igen aktívan részt vett az Észt Tudós Társaság munkájában. Irodalmi munkásságának kezdetén ismeretterjesztő, népművelő célzatú műveket írt, kalendáriumokat szerkesztett, népköltészeti gyűjtőmunkát folytatott. Faehlmann halála után őt bízták meg a már 1839-ben felvázolt nemzeti eposz, a Kalevipoeg elkészítésével. Kreutzwald felhasználta Faehlmann vázlatát, ám a megvalósításban merőben más eszközökhöz folyamodott. Felismerte, hogy a főhősről szóló 228
