Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Pósa Zoltán: Finálé
jával... Igen komoly bajokat idéztek elő, amelyeknek koránt sincs még végük... nézett Albertra mereven, vésztjóslón... lehet, hogy maguk számára sem... Még semmi sincs lezárva... Nézze, eljutottam odáig, hogy már ki sem kell jelentenem hivatalosan, hogy nem vállalok több nyári kurzus-igazgatóságot... Van, aki ezt az egészet csődként értelmezi... Önök miatt gyakorlatilag leváltottak... Még annyit tett hozzá: nagyon kíváncsi lenne arra, milyenek leszünk, ha majd eljutunk odáig... tartott hatásszünetet, egyáltalán, hogy elvégeztük az egyetemet. Hogyan birkózunk meg olyan helyzetekkel, amelyekben feleló'sséget is kell vállalni. Bizony, most könnyű ám lázadozni, kivált így, hogy élvezzük egy ország vendégszeretetét, de azért bele is köpünk a kútba, amiből naponta iszunk... Nem ártana, ha megtudnák, hogy ez azért nem olyan könnyű... Vigyázzanak magukra... a hátralévő' kevéske időben is... A doktor úr nem lesz szívbajos, ha mégis kiderült... minden hülyeséget a nyakunkba varr, hatványozottan, cikornyás hozzáadásokkal... - Tagadni, tagadni - szólok vissza kókadozva Liszkovicsnak. Dacosan elkezdünk énekelni: „Fölszántom a BREZSNYEV udvarát / Belévetem hazánk búbaját / Hadd tudja meg BREZSNYEV felsége / Mi terem a magyar szívébe... Bánat terem abban búvetés / A magyar élet szenvedés / Megkövetem BREZSNYEV felségét / Ne sanyargassa magyar népét... Feloldódunk a dalolásban: Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted / Nem vész az el, ha eddig el nem veszett / Hervadj régi búnk és bánatunk / Sejhaj, amíg élünk vigadunk... Hagyjátok már abba - súgja Gyuri, a németek fölfigyeltek, hogy Brezsnyevet is beletettétek, pusmognak... Ezer esztendeje annak / Hogy a magyarok itt vannak / Most akarják, most akarják kiirtani / De az Isten, a jó Isten nem engedi... Anyavaja essen belétek, minket is bajba akartok keverni... - keseregnek a magyar csajok... Szóljatok már rájuk ti - mondják a szlovákiai magyar lányoknak... Ám ekkor elkezdjük: Ki tudja merre... s a szlovákiaiak ahelyett, hogy ránk szólnának, bekapcsolódnak a Székely himnuszba: Ki tudja merre, merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjjelen, vezesd még egyszer, győzelemre néped, Csaba királyfi csillagösvényen... maroknyi székely porlik mint a szikla, népek harcának zajló tengerén, fejünk az ár jaj százszor elborítja ne hagyd elveszni Erdélyt istenem... Még, még - kéred... s miközben elkezdjük a Boldogasszony anyánkat a három lánnyal, Zsuzsa előrerohan Götzhöz, Gyuri után megy, csitítaná, de ő elkezd sutyorogni, azt mondta az ösztövér nyelvésznek, hogy mi öten magyar náci nótákat fújunk, ő határozottan le kívánja szögezni, hogy a budapesti egyetemről érkezett diákok ettől elhatárolják magukat... ,És akkor mi van?” -kérdezte megvetően az ösztövér nyelvész... - Teljesen hülye vagy - háborgott Gyuri, ezt azért nem kellett volna: - Ne haragudj, nekem otthon van egy gyerekem, ha te helyettük akarsz börtönbejutni, ám tedd, de ne a mi kontónkra... - Akkor sem kellett volna hazudni, ezek nem náci dalok. Fölállunk, a lányok sírva fújják: Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el, szegény magyarokról. Lehet, hogy a pia gőze, lehet, hogy a dacolás vágya, lehet hogy éppen a te jelenléted buzdított föl erre a gyermeteg kivagyiskodásra, amely jóval súlyosabb következményeket vonhat maga után, mint amennyit az egész megér. A pesti magyar csajok sunyin lapulnak, nem hallottak semmit, nem láttak semmit, ha esetleg kihallgatás lenne a dologból, soha nem tudja az ember, 22
