Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Zsávolya Zoltán: "Napszín arany", "bolondító beléndek"

visszaemlékszünk a novemberi interjúalany szomorú arcára (vagy: elkámpi- csorodott, savanyú ábrázatára), akkor bizonytalanná válunk. És hát bizonytalanságunkban, zavarunkban vigyorogni kezdünk. Mi mást tehetnénk, ha még a ciklus-címadó, tehát nyilvánvalóan központi jelentőségű Anabázis- ban is ilyen értékesen mulattató mondatokra bukkanunk: bolondoké volt e század, kubistáké, sipistáké, kancsal kufár-bölcselőké, kanálisba fulladóké. Szűzkurvák és kékharisnyák, hivatásos rögeszmések, hitehagyott macskajan- csik ődöngtek a piactéren, majom-ősük mímelői, kannibált jótevők.”

Az igazi tréfa az egészben az, hogy mindez mégsem, illetve egyáltalán nem tréfa. Ezt - a ritmikus, belsó'rímes verspróza andalító lüktetése közepette - mintegy véletlenül sikerül kísértetiesen megéreztetnie Szepesi Attilának. A recenzens szeretné tudni, található-e vajon a szövegi önreflexiónak, az önkritikának csak szikrája is ugyanennek a szövegnek a zárlatában, vagy pedig véletlen ráhibázásról van szó (?): míg a szavad mézzel csordul, próféta-szemed kifordul - fúl a világ vérbe, könnybe, hadak nyomán szennyözönbe.”

(Kortárs Kiadó, Budapest, 1998.)

186