Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Zsávolya Zoltán: Sötét Lowe; Elemes ösztön; Silabiza-változat; Lectori dalütem; Ifjúkoru önarckép; Egy név szerint ismeretlen széphez (versek)
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Sötét Lowe-post mortem a Szigony utcai bús pesti népnek Sötét lép most, patás (csak) (és: sötét!); oldott tömegű bolya zúdulása már: suhan feléd. Felszínre bukkan; majd lebeg a sakktábla-kockás televény feszült mezőjén. (A konyha, valamint a huzatos folyosó, a „márvány-terrakotta” udvar ez: mind-mind sötét. S e minden-sötétben érezni a csípős lószagot.) Valakinek az alaktalan lova léptet, mondd neki azt, hogy love, love, mondd neki: love. Mondd egészen nyugodtan, hiszen tudható: sötét, igen sötét alak vagy magad is, aki nem bír, egyszerűen, semmi mást, csak a feketét, pusztán, legfeljebb ha némi vöröset azon a feketén: izzó gülüszemeket az omlás eló'tt álló, ingó paneltelep-dominóz at éjjeli dzsungelében. Te, te, sötét! Te, Terminátor Három, te, te, mondd (magadnak): Léptess, Sötét, léptess! Há’ ez bíz’ szerelem, mégpedig: önszerelem; egy sötét tükörben látod (?) (te Sötét!): kísértetiesen lobog - gondolod - a lovad sörénye (az is sötét) (és göndör), a paták csikorognak, dobbannak a romok hézagaiban. Te nem csörtettél, persze, igazán sohasem, most is csak elmozdulsz, Sötét, hozod tested, mint sűrűbb darab, kivehetet- len ébenség, érkezel (felhő), tornyosulsz, elborítsz lassan; de kinek, kinek a lowe vagy, te, ha ide nem érsz, azért, soha, csak kormányzód, ágaskodtatod gebéd, felindulsz vele-magaddal, pofára - égsz, meg viszont mégsem gyulladsz, s így vörös és nagyon fekete objektum vagy, egyszerre, he?: Lowe, Lowe, Lowe. 124
