Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló
nyakára terítve kopott, üres zsákját, agyarára véve kisujjnyi, hosszú gyűrűce pipaszárát, egy mesterien kicifrázott káromkodással, melyben az egyetemes kereszténység mindhárom isteni személye és minden szentjei elő lettek sorolva - végtelen nagy büszkeséggel továbbállt, míg csak rongyos alakját el nem nyelte a délibáb. Ezért hívták Bujdosó Szabó Józsinak. Filozófiája, vallása, morálja a nihil volt. Néha be-betért hozzám is egy bögre borra, és ilyenkor, vagy pedig jár- tomban-keltemben valami virágos mezsgyén ha találkoztam vele, s szóba hoztam a jó Istent, kinek gondja van az égi madárra meg a szegényre is, és a lelkét felé igyekeztem terelgetni, hát rendesen azzal vágta ketté a tanítást és térítést: - Ellőhetünk egymás nélkül. Ő ne gondoljon énvelem, én mög nem szorulok Urá... - Nevezték Rossz Jóskának is. Ha apját említettem, válasza csak ez volt: - Vesse ki a főd! Minden törvényes felsőbbségről, melyben ősi szabadságvágya korlátozóját látta, gyűlölettel szólt. Kérges leikéhez csak egy úton lehetett férkezni: ha rég elhalt édesanyját említem. Erre nem szólt semmit, csak husángjával döfködte a tüzes homokot, s földre szegezett szemeiből könnyek buggyantak ki, és végigfolytak viharvert, piszkos ábrázatján. Mikor meghalt, senki nem volt éjjel a halálos ágya, vagyis az istállóbeli jászol mellett. Tóthné mosatta meg a tetemét, és tiszta fehérneműt húzatott rá. Egyetlen lánya, a kaskantyúi határban szép birtokon élő Csengődi Pálné Szabó Mária sírdogált csak a gyalulatlan deszkából összerótt, testetlen koporsó felett. Jó emberei: vitéz Király Gábor, Dinka János, Ruben Pap Sándor és Tóth Imréné jóvoltából órákig szólt rá az öregharang. Bús hangja még akkor is kísérte szegény bűnös lelkét az örökkévaló felé, mikor sírjánál az utolsó verset énekeltük: Ösztönök vágynak oldalamban, Miktől se nappal, se éjjel Nem lehetek nyugodalomban, Küszködnöm kell a veszéllyel, Hogy meg ne romoljak. Csak egy szót hadd szóljak Oh Uram, veled... De folytatom a krónikaírást. Földváry László 1870-től 1878. szeptember 28-áig működött Orgoványon mint lelkész-tanító. Tehát tanított is (az ima- ház-iskolateremben), mint maga mondja: szakadásig”. A helyére Dunabog- dányból jönni szándékozó Gyarmathy Károly tudakozó levelére ezeket írja: Jtt a papnak magának köll szántani, mert pénzért sem szántanak, se felest nem lehet kapni - mert itt nincs szegény ember.” Jtt a papnak gondnoknak is köll lenni (mert a puszta közepén csak ő lakik, meg a korcsmáros). Ő szedi be a búzát meg a pénzt, jószágot annyit tarthat, amennyit akar.” (A határból hatezer hold még akkor osztatlan közlegelő volt.) Jtt az ajándék ismeretlen.” Jtt isteni tisztelet csak vasárnap és innep délelőtt van: délután - óév 1004
