Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Gángoly Attila: Teremtés
Három hónapos terhes volt - túl két vetélésen. Ha ezt a magzatot is elveszíti, megöli magát, gondolta. 2. A férfi (az egyszerűség kedvéért nevezzük írónak, bár novelláit a folyóiratok rendre visszautasították) szeretője lakásán üldögélt egy hokedlin, a viaszosvászonnal letakart konyhaasztalra meredve. Jobban mondva egy csomó üres papírlapra meredt: elbeszéléstémán törte a fejét. Előtte palack bor, vizespohár. (Szeretője titkárnőként dolgozott egy bankban, a város túlfelén, és sejtelme sem volt róla, hogy a férfi beteget jelent a hivatalban - ahol a kutya sem szerette -, s a lakásán tölti a napot.) Az író hébe-hóba karórájára sandított: elbeszéléstéma híján már-már állni látszott az idő. Ám egyszerre csak a toll, mely addig ferdén lógott a levegőben, piszkítani kezdte a papirost... II. Néhány perccel azután, hogy belenyilallt a fájdalom, fóltárcsázta bámulatosan talpraesett barátnőjét, s nyugtalanságát titkoló hangon a tanácsát kérte:- Igyál egy kupica pálinkát - hallatszott a kagylóból -, az jót fog tenni! ... Semmilyen pálinka se akadt otthon, habár az asszony tűvé tett minden zugot; látta, hogy férje az utolsó kortyig elpusztította a vendégeknek félretett likőröket is. A görcsök erősbödtek. Végtére is kabátot terített kifakult pongyolája fölé, s elment a közeli vegyeskereskedésbe, ahol a sokféle hang, szín és szag valamelyest elterelte figyelmét a rászakadt nyomorúságról.- Rosszul van, kedves? - kérdezte mégis a madárcsontú pénztárosnő, mikor fizetett. Az asszony már a lépcsőházban meghúzta az üveget; összeborzongott a torkát perzselő forróságtól. Világéletében kerülte a töményebb italokat, most azonban - ahogy ott állt a hideg falnak támaszkodva - jólesett a kiadós korty. Szerencsére senki nem járt arrafelé, hogy részvétlen vagy szánakozó pillantással szégyenítse meg. Mihelyt belépett a lakásba, épp csöngött a telefon.- Ma később megyek haza - reccsent fülébe a férje hangja. Isten tudja, honnan beszélt.- Szőke vagy barna?... Kattanás hangzott. Egy örökkévalóságig hallgatta a zúgást, ami olyan volt, mintha valami hirtelen kerekedett forgószél kellős közepébe csöppent volna - aztán beimbolygott a hálószobába. Kabátostól dőlt végig az apósáéktól nászajándékba kapott franciaágyon. (Akkoriban hálás volt érte, hisz szüleit nem ismerte, gyermekkora fölött az intézet égig érő falai őrködtek.) Hogy akarja-e egyáltalán ezt a babát, maga sem tudta már... Mivel az alkohol elkábította, bóbiskolt egy órát, s összevissza álmodott mindenfélét. Utolsó álmában - melyre a legtisztábban emlékezett vissza - egy férfi szerepelt, akinek vonásai kísértetiesen emlékeztettek a félje vonásaira, s aki mély torokhangján a szünös-szüntelen beszélt hozzá, többé-kevésbé riasztó és alig érthető dolgokat. 983
