Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Molnár Miklós: Hullaházi fotográfiák
a félelemben uralkodók rutinszerű megfélemlítési gyakorlatai. Létem esete itt: kriminalisztikai eset; éppen az esetlegességében példaszerű. Az állampolgár-ellenőrző belimpérium szakmunkásai például úgy avattak „nagykorú állampolgárrá” tizennyolc éves koromban, hogy több hetes erőfeszítéssel kidolgozták belőlem kamaszkorom majd húszrendbeli jíllamellenes izgatásának” önkéntes megkonstruálását és töredelmes kivallását: e regényes konstrukcióból (íróként így debütáltam) a ’magyar népköztársaság’ nevében ítélkező ’nép’bíróság kettőt minősített börtönnel büntetendőnek. így ütődtem nagykorúvá - nagykorú, büntethető állampolgárrá. Mellékbüntetésként egy évre megfosztódtam közéleti jogaimtól: mely jogokat szintén az állampolgár-ellenőrző belimpérium definiál, e jogoknak tehát alávetettjük vagyok (a tőlük való megfosztás ekképp: kriminalisztikai jutalom); ezenkívül rövid pünkösdi egyetemistáskodásom után - mivel kitudódott életem sötét előzéke - végleg mellőznöm kellett a honi felsőoktatásban váló részvételemet. A nem létező alkotmánybíróságtól akkortájt ha kértem volna, csupán ezt: sirállyá vagy folyami kaviccsá minősítésemet, itteni Jiözéleti jogaimtól” való örökös mentesítésemet. Állampolgár voltam, le kívántam vetni állampolgárságom kényszerzubbonyát, el óhajtottam hagyni a Jiazámnak” nevezett kényszertartózkodási helyet: Jiltott határátlépési kísérletet” kellett a szakgépezetnek megtorolnia rajtam. Hatósági definícióm így módosult: nem állampolgár, hanem államellenes polgár, elhárítandó ellenpolgár vagyok, szögesdrót karokkal az államba beleölelve; szavaim, leveleim, gondolataim követendők, lehallgatandók, ellenőrizendők. Büntethetőbóí büntetendő lettem, éberek szemmel tartottja. Lakozásom, hazám ebben az állandó és alattomos szemmeltartottságban van. Állampolgári történetem ez: ha olvastam történetemben, azaz írtam, megtapasztalhattam rendszeresen, hogy társszerzőim vannak, beleírnak írásomba, beleolvasnak olvasásomba, írásomat átszabhatják, felfüggeszthetik, megtilthatják. Szégyenteljes határozmánya a születésemet megpecsételő bejegyzésnek, hogy szinte minden - Jiazámban”, az állami nyilvánosság fórumain - publikált írásom kényszertársszerzők által módosított szöveggel, kalózkiadásban jelent meg. További szégyenteljes határozmánya állampolgári mivoltomnak, hogy Jróságom” kozmikus eshetőségként itt csak smafu, alávetettségem fokozója. (Az íróság persze szabadon is himpellérség és kozmikus smafu.) Újabb szégyenteljes határozmánya államosítottságomnak, hogy a jog (fosztogató belhatóság elkobozta tőlem a külföldre utazás lehetőségét: következésképp például nem tehettem eleget tanulmányútra szóló meghívásnak, nem fogadhattam el írói ösztöndíjat. Utazni kozmikus, szubatomi jog. Az e jogtól való megfosztás: elemi jogsértés, a személyes létezés lehetőségének eltorlaszolása. Szégyenlem, hogy államom eladta ^állampolgári jogaimat” az állampolgár-ellenőrző belimpériumnak, valamint azt a ,jogomat” is, hogy az e Hatóság által elkövetett jogsértésekre orvoslást kereshessek. Szégyenlem, hogy e Hatóság jobbágya, Leibeigener vagyok. Mint magyar állampolgár, túsz vagyok - száműzve önnön állampolgárságomba. Mindezekért - számtalan dolog közt ezekért is - szégyenkezem. Magyarnak lennem: engesztelhetetlen szégyen. Szégyenlem hat és fél éves lányom előtt, hogy meg kellett örökölnie szülei állampolgárságát, s hogy ekképp is kozmikus rangfosztásra van ítélve. (Embernek születésem - persze ez a szégyen az, ami engesztelhetetlen. Nincs isten, aki e szégyentől mentesíthet.) 968
