Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Fehérvári Győző: Az észt irodalom története

és a Biblia egyes részletei jelentek meg észtül. A reformáció hatására megindult kulturális fejló'dés kibontakozását 1558-tól a livóniai háború kitörése miatt keletkezett évtizedes háborúskodások gátolták meg, amelyek pestisjárványokat és éhinséget hoztak az országra, az észt népesség számát az elózó' idó'szakhoz képest mintegy a harmadára csökkentve. A háború eredményeképp a 17. sz. elejére Észtország nagy része fokozatosan svéd fennhatóság alá került. E század harmincas éveitől kezdve a békés fejló'dés és a kulturális fellendülés évtizedei következtek. Gimnázium és könyvnyomda létesítése Tal- linban, valamint a tartui egyetem alapítása (1632) jelzi ezt az intézmények terén, a szellemi életben pedig az észt nyelvű egyházi irodalom gyarapodása. Ez utóbbi különösen két német pap és irodalmár: Joachim Rossihnius (1600- 1646) és Heinrich Stahl (1600-1657) munkásságának köszönhető. Egyébként Stahl volt az első észt nyelvkönyv szerzője, és ő vetette meg a régi észt helyesírás alapjait is. Az észt szépirodalom megjelenése azonban még sokáig váratott magára, noha az ugyancsak német származású Reiner Brocman (1609-1647) - az alkalmi költészet művelője - már észt nyelvű versekkel is próbálkozott. A század második felének említésre méltó eseménye az 1686-ban déli észt nyelvjárásban megjelent teljes Újszövetség, valamint az első ábécéskönyv. Ez utóbbinak Bengt Gottfried Forselius (1660-1688) volt a szerzője. Az ő kezdeményezésére alakult az első észt iskolamesteri szeminárium, ahol négy esztendő alatt csaknem 160 fiatalt képeztek ki. A 17. sz.-i fejlődésnek az északi háború évtizedes harcai vetettek véget, melynek eredményeként Észtország gyakorlatilag 1710-ben, formálisan az uusikaupunki békével 1721-ben az orosz cár fennhatósága alá került. A háborúskodások egyik szomorú epizódját örökíti meg az első terjedelmesebb és immár esztétikailag is értékelhető észt vers, Käsu Hans (16??—17??): Siralmas ének Tartu város pusztulásáról c. műve. A 256 sorból és 32 strófából álló költeményben a város első személyben maga panaszolja el 1708-as ostromakor elszenvedett veszteségeit. A versben fellelhető gazdag alliteráció a népköltészet eleven hatására utal, s noha szerzője életében nem jelent meg nyomtatásban, kéziratos terjedésére számos adatunk van. Az észt irodalmi nyelv fejlődésének jelentős állomása volt az 1739- ben megjelent teljes észt Biblia, ami egységesítő hatásánál fogva a két nagy és egymástól lényegesen eltérő nyelvjárásnak, a délinek és az északinak a harcát ez utóbbi javára döntötte el. A világi irodalom előzményének tekinthetjük az 1720-as évek elejétől mind gyakrabban megjelenő kalendáriumokat, amelyek lassanként a nép körében is közkedvelt olvasmányokká váltak. Ugyancsak a század első felében lát napvilágot egy sor pietista szellemiségű, didaktikus történeteket, dialógusokat tartalmazó kiadvány többnyire német papok, irodalmárok tollából. A század második felében Poltsamaa városában megjelent az első észt nyelvű folyóirat is, a Lühhike öpetus [Rövid tanítás] (1766-1767), ami 41 füzetében főként egészségügyi tanácsokkal látta el olvasóit. A tudomány és az irodalom nyelve azonban továbbra is a német. Az észt irodalmi nyelv további fejlődését az esztofilek tevékenysége mozdította elő a 19. sz. elején, a század második évtizedében végrehajtott jobbágyfelszabadítás pedig az észt értelmiség kialakulásának társadalmi feltételeit teremtette meg. Esztofilnek az észtországi német értelmiségnek azon csoportját nevezzük, amelyik főként a felvilágosodás eszméinek hatására az észt nép szellemi javainak tanulmányozását és fejlesztését tűzte maga elé célul. Mun226