Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Erotika - Alberto Bevilacqua: A tisztaság Erósza
Ahogy visszanéztem, láttam, hogy a kislány is visszafordul, elpirul és mosolyog. Hálásan nézett a szalagra, ami talán a szerelem egyetlen szikráját gyújtotta meg benne. Még ma is az ó' emlékére, akivel egy pillanatra összenéztem, őrzöm, annak a fotói között, akit olyan sokáig szerettem. Erósz és a hamis rágalmak Egyedülálló emlékművet avattak a világon „A rágalmazások és irigykedések áldozatainak”, a párma megyei Bercetóban. Csak egy réztábla meg két antik kőoszlop. Az avatásra, ahogy itt gúnyosan mondják, kirittyentettem magam, sőt még kalapot is tettem. Csak félénk, ezen a józan észt nem hazudtoló, mégis őrült, különös eseményeket rejtő vidéken, csak itt juthat eszébe valakinek egy ehhez hasonló ötlet. Itt hiszik, hogy léteznek csodák, értik a furcsa és különös dolgok nyelvét, ami megkönnyíti a keserű hétköznapokat. Lassan, lassan körém gyűlt a tömeg, és lám a gyanakvó társadalom áldozatai is kirittyentették magukat, sőt még kalapot is tettek fejükre. Kérdőn méregettük egymást. „Maga meg mit keres itt?” „No és maga?” „A rágalmazások áldozatainak állította, a város” - ismételték. Én is rosszindulatú feltételezések, alaptalan kitalációk, szemérmetlen pletykák áldozata voltam, ami nem volt több, mint mocskos agyszülemény. Eszembe jutott a Roberto Rossellinivel töltött nap. Akkor is jól ki voltunk nyalva. Keserűen ültünk egymással szemben, anélkül, hogy kedvünk lett volna akár egy tollvonást is húzni a papíron. Egyszercsak megszólalt: ez a gyalázatos Olaszország képes bárkit disznónak kikiáltani csak azért, mert az Valaki. Minden mocskot rád aggatnak, amit a lelkűkben hordanak. Disznók. Disznóország. Olyanok, akik egyáltalán nem ismertek elmondtak mindennek: csapongó szoknyapecérnek, homokosnak meg ilyesmi. Nők, akiket visszautasítottam, akik soha nem voltak velem, és akikkel soha nem beszéltem, sőt még csak nem is találkoztam légből kapott szemét történeteket találtak ki rólam. Erószról alkotott elképzelésemet, amit már költőként is megpróbáltam kifejezni, az emberi ostobaság miatt pont fordítva, mocskos nemi vágyként értelmezték. Ezt olyan férfiaknál és nőknél láttam, akik csak azért, hogy egy jót keféljenek, képesek voltak a legmesszebbmenőkig megalázkodni. Gondolataimat a tömeg harsogása szakította félbe. Egyként kiáltották. „Megátkozlak!” Nekem különbejáratú szertartásom van arra, hogy megátkozzam a nyomorultakat. Miután évek múlva visszatértem Pármába, bementem abba a magamnak megszerzett és fenntartott elhagyatott kis kápolnába, ahová hajdan azért menekültem, mert már teljesen elegem volt a gyengeelméjű kapcsolatokra vadászó nők és férfiak áradatából. Megint ott találtam magam az egyszerű lépcső előtt. A korhadt fokok egy sivár helységbe vezetnek, ahol nincs más csak nedvességtől foltos falak, és egy kis ablak amin át némi levegőjűt be. Ez az a hely, ahová akkor jöttem, amikor 307
