Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Jakabffy Imre: A pozsonyi hídfő
a Carlton bejáratánál odaszólt titkárának, Karcsaynak: „Sándor, légy szíves szólni a sofőrnek, jöjjön ide a kocsival, mert nem szeretnék átázott cipővel a vendéglőbe menni”. Karcsay megjegyezte, a sofőr lefeküdt már, kiújult a sárgasága. Kiss Rolandunk ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy őt autóval vigyék a kb. 50 méteres úton. Mi többiek persze gyalogosan áztathattuk meg I. osztályú államtitkári cipőinket. Ennek az I. osztályúságnak a története pedig ez: gúnyorosan kifigurázta az egyik gépírónőt, mert az ő - mármint Kiss Roland - aláírását nem látta el ezzel a megkülönböztető címmel: J. osztályú államtitkár”. Hogy ez mit jelentett a címeket, rangokat eltörlő demokratikus rendszer hajnalán, tudtommal ilyen cím sohasem volt. Értekezlet közben, az asztalfőn ülve, elővette bicskáját, meghámozta a külön neki hozatott, ládában tárolt jonathán almák egyikét, mondván: „Tudjátok, nekem szükségem van vitaminos ételekre”. Nekünk, közönséges delegátusoknak, nem I. osztályúaknak persze ez nem járt, pedig mi is ki voltunk már éhezve gyümölcsre, a silány kosztolást nyújtó vendéglői ételek pótlására. A pozsonyi piacon fél kiló almát kérdem egy kofától: „mágyárnák nem ádok” volt a válasz 1947 őszén, ötven esztendővel ezelőtt... Ma is úgy van? December 10. A teljes magyar delegáció újra útra kelt vonattal Pozsonyba, ahol másnap December 11-én folytattuk az átadással felmerülő „problémák kérdése körüli vitát”. (Jó definíciója a szalmacséplésnek.) December 12. Reggel 9-kor a két delegáció a gútor-szigeti kataszteri határ helyszíni bejárásához indult, ezt a feladatot délig elvégezvén, átrándultunk közösen a rajkai kocsmába, ahol bőségesen megvendégeltek szlovák kollégáink; a jó magyar boroktól viszont ők alaposan eláztak. Este visszatértünk Pozsonyba. December 14. Vasárnap kora reggel 6 órakor a Honvédelmi Minisztérium autóján Czebe és Mikó társaságában körüljártuk Dél-Szlovákiát. Útvonalunk: Pozsony, Nyitra, Léva, Selmecbánya. Itt városnézés, cukrászda - ahol Petőfi a márványasztalba bevéste nevét állítólag. Majd Ipolyságon, Léván keresztül éjfél utáni visszatérés Pozsonyba. December 15. Szondy Viktor visszaérkezett Budapestről, ahová sürgős ügyben hazarendelték. Szondy Viktor bácsiban sikerült Kiss Roland tökéletes ellentétét megismerni. Életkoránál öregebbre aszalódott, szerény moduA1 fáradt ember, akin meglátszott, hogy nehezen élte át a háborús éveket. Elhanyagolt külseje a professzorság tökéletes karikatúrája. Mindig nehéz, oposszumprémes bundájába burkolózott, szivarjának hamuja, parázsdarabokat tartalmazva lyukakat égetett az amúgyis kopott öltözetébe. A nemzetközi jog tudományában, elsősorban az államok közti szerződéseknek a megfogalmazásában memóriája tökéletesen működött; viszont a tárgyalások során figyelme elkalandozott, sőt szunyókált is eközben (Szundibácsinak hívtuk). Előfordult, hogy dünnyögő hangon hozzászólt az előtte szóló érveléséhez, mondandója azonban sehogy sem „passzolt” az előzményekhez. A jó szlovák kollégák - akik igencsak méltányolták Viktor bácsi jogtudósi képességeit - elnéző mosollyal válaszoltak, és a helyes mederbe terelték a tárgyalás folyamát. 916
