Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Jakabffy Imre: A pozsonyi hídfő
helyzete egyre nehezedett. A faji törvény következtében sorra „áijásítot- ták” a zsidó javakat, amelyeket szlovákoknak és németeknek adtak oda. Miközben a keleti fronton az 1942-43-as szörnyen hideg télben bekövetkezett a nagy fordulat, a Sztálingrád nevéhez fűződő, a német elit hadsereg bekerítésével járó katasztrófa; otthon, Magyarországon és Szlovákiában még viszonylagos jólétben és belső biztonságban élhettünk. Intézetünk az alapító, az öngyilkosságával tiltakozó Teleki Pál tiszteletére felvette a Teleki Pál Tudományos Intézet nevet. Zavartalanul folytathatta a békeelőkészítés munkáját: többnyelvű dokumentumok, térképek, statisztikai összeállítások és tudományosan megalapozott propaganda művek jutottak el - persze titkos úton, svéd, török, portugál, svájci közvetítéssel - a tengellyel szemben küzdő hatalmak politikusaihoz, remélve, hogy adandó alkalommal ezek az adatok jó irányba befolyásolják majd a békecsinálókat. Hátha..., talán... nem úgy, mint Trianonban. A hadihelyzet gyökeres változását jelentette a nyugati hatalmak szicíliai partraszállása, majd ezt követően a fasiszta Olaszországban végbement puccs, Mussolini bukása. Közvéleményünk egy részében - persze nem a Hitler- imádókban - felmerült az az elképzelés, hogy az angol és amerikai csapatok, közelebb jutva a magyar határhoz, nemsokára felszabadítóként vonulhatnak be Bécsbe, Pozsonyba, Budapestre. Ismét átadom a szót Esterházy Lujzának: „Ezek a remények azonban nem teljesültek. Az angol-amerikai hadseregnek akkor még nem sikerült Olaszországot elfoglalni. Hitler ezt egy viharos ellentámadással megakadályozta. Pozsony, 1944 március közepe. Diáklányaink megkérdeztek, hallottam-e, hogy Magyarország különbékét akar kötni. Azt feleltem, hogy erről nincsenek pontos értesüléseim, de társaságomban már egy héttel ezelőtt ez téma volt Budapesten. Este a Carlton hotelben a hall tele volt SS-ekkel. Már évek óta nem láttuk őket Szlovákiában, hangos Heil Hitlerrel és csizmadobogással jöttek be a portás legnagyobb ámulatára. A győztesek benyomását keltették és mintha teljesen rendben lenne a szénájuk. A Carltonban egyedül vacsoráztam. A pincér kihozta a levest és a fülembe súgta: „Mit akarnak ezek itt még kitalálni? Istenem, bárcsak a magyaroknak sikerülne megszabadulniuk tőlük egy különbékével...” Pozsony, 1994. március 19. reggel. Az SS-ek eltűntek a hotelból, egyet sem láttam közülük. Csodálkozásomra portás barátunk megszólalt: „Mind elmentek, egy sincs már Pozsonyban. Most foglalják el Magyarországot”. - „Micsoda? - hördültem fel. - „A rádió bemondta az előbb, hogy Hitler elfoglalta Magyarországot. Vendégeink, akik onnan érkeztek, mondják, hogy Magyarországot elözönlötték a Waffen-SS-ek.” 1944. március 19-ével megszűnt Magyarország függetlenségének utolsó maradványa, az, hogy területén nincsenek németek, náci hódítók. Esterházy Lujza szerint: „Újságíró ismerősöm a nap folyamán a kormányzóhoz közel álló személyiségekkel találkozott. Azt mondták neki, hogy Horthy úgy gondolja, ha a helyén marad, azzal szabotálhatja a zsidók deportálását, de ha átadja a helyét egy Gauleiternek, ezt már nem tudná megtenni. Még mindig reméli, hogy az új kormányban érvényesítheti akaratát, és hogy a meg901
